Dzsessz vagy dzsessz? Újbuda vagy Debrecen - ez itt a kérdés!

2007. 08. 31.
A XI. kerület igazán szerencsésnek mondható: három kiemelkedően fontos kulturális intézményt is "sajátjának" tudhat. A Fonó, a MU Színház és az A38 Hajó először két éve rendezte meg az Újbuda Jazz Fesztivált, akkor a városrész 75. születésnapja alkalmából. Azóta meg csak úgy, a dszesszrajongók örömére, az idén szeptember 6-8. között. Az A38 csütörtökön a Yoni Halevyvel kiegészült Tóth Viktor Tercettel és a német Doppelmoppellel, valamint az Erik Satie műveit játszó Ulrich Gumperttel várja a vájt fülűeket. Pénteken Grencsóék villantanak, a klarinét- és szaxofonszólamokért Heinz Grobmeier felel, ugyanaznap a svéd Mats Gustaffson különböző zajokkal elegy szaxofonimprovizációit hallgathatjuk. Szombaton a Chakra Hackert, a Peter Brötzmann-Michiyo Yagi
-Paal Nilsseni-Love
triót és a Ganelin Trio Properityt kínálja a Petőfi híd budai hídfőjénél álldogáló hajó.
A Fonó Budai Zeneház pénteken a Transform Quintettel és az Új Dimenzó Műhellyel kezdi a fesztivált, másnap Rutkai Bori és a Specko Jedno, valamint a Karády-dalokat éneklő Szalóki Ági várja a nagyérdeműt.
A MU Színház programja Szabados György életműve előtt tiszteleg: csütörtökön Az események titkos története című kompozíciót mutatják be, a szerző mellett Grencsó István és Vaskó Zsolt közreműködésével, másnap Szabados György szólókoncertje hallható. Ezt követően a Vigh András-Szelevényi Ákos-Márkos Albert trió improvizál. Szombaton Szabados és a MAKUZ zenekar közös koncertjével zár az Újbuda Jazz fesztivál.
Ugyanebben az időpontban (szeptember 6-9. között) Magyarország második legnagyobb városában, Debrecenben is a dzsesszé a főszerep: ekkor rendezik meg a 36. Debreceni Jazznapokat. Négy nap alatt öt helyszínen (Az Unplugged Jazz Klubhoz, az Orange Jazz Klubhoz, a Kölcsey Központhoz és a Kossuth térhez most csatlakozik a Baltazár tér) 22 lengyel és magyar formáció lép színpadra.
Az idei fesztivál egyik kiemelt vendége a lengyel Miles Davisként emlegetett trombitás, Tomasz Stanko, de ott lesz Adam Pieronczyk is, akit generációjának egyik legkitűnőbb szaxofonosaként tartanak számon. A magyar előadók között megtalálható a nemrég az Egyesült Államokból hazatelepült ütőhangszeres Tommy Vig, aki dolgozott Quincy Jonesszal, Frank Sinatrával, Henry Mancinivel, Woody Allennel is. Fellép a tavalyi eMeRTon-díjas Fusio Group, a kilenc országot, köztük Amerikát érintő turnéjáról most hazaérkező Djabe, vagy az idén 75 éves Gonda János, aki a magyar dzsessz egyik kiemelkedő alakja. 

Népszabadság • Serfőző Melinda   Csider István Zoltán   • 2007. augusztus 31.
MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink