Dr. Weisz: Abaházi Csaba hangjával meghallgatható az első dal a Rock Konzílium albumról

2019. 06. 23.

Rock Konzílium címmel jelenik meg hamarosan Weisz “Kicsi” László (Kalapács, Dirty Dance, ex-Zorall, ex-Dance, ex-Carmen) következő nagylemeze, melyen az előzőhöz hasonlóan számtalan neves gitáros és énekes előadása színesíti a dalokat A 2015-ös Metal Konzílium folytatása a júniusi HammerWorld Magazin mellékleteként fog megjelenni 11 új szerzeménnyel. A felvétel, keverés és mastering Weisz Kicsi saját stúdiójában, az Ecseri Vasmű Stúdióban zajlott, a borítót pedig az előző koronghoz hasonlóan Gróf Balázs készítette. Weisz gitárjátéka mellett az albumon basszusgitáron Kovács Zoltánt (Depresszió) és dobok mögött Boros Pétert (Sing-Sing, ex-Beethoven, Zorall, Macskajaj) hallhatjuk.

Az albumról az első dal, az “Ez a nyár”, melyben Abaházi Csaba (ex-Sing Sing, MégEgyKör) énekel, illetve Jung Norbert (EGO, ex-Pokolgép, ex-Sing Sing) is gitározik, a dalszövegét pedig Barbaró Attila (Junkies) írta, már meghallgatható az alábbi linken.

Dr. Weisz - Ez a nyár (hivatalos szöveges video)
www.youtube.com/watch?v=J6Ouun3frRM

Weisz “Kicsi” László az új lemezről:
“Nagyon boldog vagyok, hogy immáron második alkalommal sikerült összehozni a Rock/Metal élet színe-javát. Igazából ez az egész erről szól. Olyan zenészekkel játszhattam együtt, akikkel idáig sosem, és ez nagyon megtisztelő! Az elv ugyanaz volt, mint a Metal Konzíliumnál. Minden dalt más énekel és más szólózik. Próbáltam most is odafigyelni, hogy eddig még együtt nem játszott zenészeket hozzak össze. Szerintem a végeredmény szuper lett!”

Az albumon közreműködő énekesek:
⚫ Abaházi Csaba (ex-Sing Sing, MégEgyKör)
⚫ Sípos Péter (Irigy Hónaljmirigy, Triász, ex-Zártosztály)
⚫ Koroknai Árpád (P. Box, ex-Omen)
⚫ Csordás Levente (Magazin, Shygys :), POP 84)
⚫ Kálmán György (Triász, B52, ex-Dinamit, Vazul Vére)
⚫ Kovács Koppány (Rómeó Vérzik)
⚫ Sípos Tamás (Irigy Hónaljmirigy, Sing Sing)
⚫ Molnár Péter Stula (Omen, Stula Rock, ex-Mobilmánia, Vegas Mafia, Crazy Gránát)
⚫ Szekeres András (Junkies, Stereomilk)
⚫ Ördög Tibor Csipa (Hooligans, Dirty Dance, ex-Dance)
⚫ Juhász Marcell (Nomad)

Az albumon közreműködő gitárosok:
⚫ Jung Norbert (EGO, ex-Pokolgép, ex-Sing Sing)
⚫ Nagy Ádám
⚫ Koós József (ex-Cool Head Klan)
⚫ Magasvári Viktor (ex-Bomber, ex-Beatrice)
⚫ Szűcs Antal Gábor (Dinamit, Skorpió, Kalapács és az Akusztika, ős-Bikini, stb.)
⚫ Vámos Zsolt (Marathon, Hard, Kard, Run For Power, stb.)
⚫ Tornóczky Ferenc (ex-P. Mobil, ex-Deák Bill Blues Band, Coda, Póka Egon Experience)
⚫ Barbaró Attila (Junkies, Zorall, Macskajaj,stb)
⚫Tóth Tibor (Hooligans)
⚫ Lukács Peta (Bikini, European Mantra, Zoli Band, ex-The Rock Band)
⚫ Karácsony János (LGT, Generál, Gitárpárbaj, Komár, Presser, Zorán, stb.)

Dr. Weisz - Rock Konzílium
(2019 / Hammer Records)
1. Ez a nyár
2. Játszd el, hogy élsz
3. Jó útra térek
4. Miért?
5. Kell, aki vár
6. Bírom még
7. Te nyertél
8. Élvezem
9. Szabad akarattal, szabadon
10. Ördögcsók
11. Kívánj bármit

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink