Dönts Guiness rekordot!

2008. 06. 02.
 
A balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál ebben az évben ismét Guinness rekordot készül dönteni. 2007-ben már sikeresen megdöntötték a világ leghosszabb koncertje rekordját, 192 órával, a 184 órát játszó japán muzsikusoktól véve el ezzel az elsőbbséget.
A helyszínen körülbelül 10-12.000 hallgató volt, az élő internetes közvetítést kb. 450.000-en látták, hallották a világból mindenhonnan, és a döntő pillanatokat az országos tv és a rádió is közvetítette. 

Mivel a rekordot Kanadában azóta 200 órával megdöntötték, így a szervezők ismét nekiugranak, hogy visszaszerezzék Magyarországnak az elsőbbséget! Az idén több, mint 200 órán keresztül terveznek játszani, június 21 - 30 között, éjjel-nappal, a balatonfüredi Kisfaludy színpadon. Az egész koncertet élőben közvetíti a UPC és az Algoritmic az interneten. 
A koncerten egy színpadon lépnek fel sztárok és kezdő zenészek, klasszikus zenészek, és rockcsapatok, bármilyen műfajban, bármilyen szinten. A rendezvényen a tavalyi évben fellépett többek között Andreas, a Fiesta, a Misztrál, a Los Vampiros, Dinnyés József, a Shadows Hungary Band, a Szélkiáltó együttes, az R.B. Kapitány Emlékzenekar, a Palinta Társulat, vagy az Alborada trió. 

Mindenki ingyen, az összefogásért, a zene szeretetéért játszik, énekel, dolgozik, vesz részt ezen a különleges eseményen! Az idei évre további új sztárokat, zenekarokat, zenészeket várnak a szervezők! Nem kötelező gitárral fellépni, vagy a csapatban gitárosnak lennie! 

Lenne kedve résztvenni egy ilyen eseményen? Ismer olyan muzsikusokat, akik szívesen játszanának a rendezvényen? Kérem, nézze meg a www.balatongitar.hu -t, ahol a Guinness rekorddöntés belső szabályzata is olvasható!
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 04. 19.
Kobzos Kiss Tamás monumentális vállalkozása, a Tinódi Sebestyén Cronica című művének feldolgozása egy hangzó történelmi univerzum, amelynek kapuján belépve a 16. század egyszer csak jelen idejűvé válik.
2026. 04. 07.
Rejtett csapdák az MI-zenék felhasználási feltételeiben. Miért nem ugyanaz a kereskedelmi licenc és a szerzői jog
2026. 04. 05.
Aktuális e-zenei trendek, iparági sajátosságok: a foglalkozás segít eligazodni a magyar produkcióknak különböző színterek nemzetközi helyzetében és bemutatja, milyen érvényesülési lehetőségek és irányok jellemzik az egyes piacokat.
2026. 04. 04.
Az "imago mundi" első nagylemeze, a "SZÉTHULLIKAVILÁG" nem csupán dalok sorozata: egységes érzelmi és hangulati ív, amelyben a feszültség és az oldás folyamatos mozgásban tartja a hallgatót. A lemezbemutató április 11-én lesz a Központban.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink