Dolly Plusssz – Megsúgom mi kell nekem

2025. 02. 11.

Megjelent Dolly legújabb kislemeze, „Megsúgom mi kell nekem” címmel. A fáradhatatlan előadó szerzői munkásságát ugyan kevesen ismerik, de érdemes tudni róla, hogy a több mint 40 Dolly Roll lemez szövegét mind ő írta és a zeneszerzésből is jócskán kivette a részét a kezdetektől fogva, már a Hungaria zenekar tagjaként is. De hogy is indult a karrierje ennek a rendkívüli tehetségnek?

Dolly négyéves korában kezdett énekelni, majd zongorázni. Gyerekként a nyarak nagy részét Balatonföldváron töltötte, ahol egészen kisgyerekként szórakoztatta apukája üzletében a vásárlókat éneklésével. Már gimnáziumban járt, amikor az iskola kultúrtermében találkozott Fenyő Miklóssal, aki meghívta első, Devil’s nevű együttesébe. A tanulás miatt nem tartott sokáig a közös zenélés. Ennek ellenére 19 évesen a Hungária együttes kislemezén énekelt többek között, az Eltakarod a napot című dalban. Legközelebb 1979-ben csatlakozott a Hungáriához. A zeneszerzés szövegírás már ekkor közel állt hozzá, első dala a Kori-roki című Hungaria sláger, amelyet még több követett, már ebben a korszakban is.


Majd 1983-ban megszületett a Dolly Roll. A csapat több millió eladott lemezzel büszkélkedhet. Itt már egyre több szerzemény fűződött a nevéhez. 1992-től Dolly lett a zenekar kizárólagos zeneszerzője és szövegírója. Dolly munkássága a világ sok országába eljutott, a világhírű, sokszoros Grammy díjas Wanda Jackson közös lemezt is készített vele, amit Amerikában is nyilvántartanak.

A Dolly Roll megszűnése után, Dolly 2017 tavaszán megalapította a Dolly Plusssz együttest, amely a koncertjeiken élőben szórakoztatja a közönségét, korszerű megszólalással.  A csapat 2018 januárjában újra formálódott, a jelenlegi tagok: Dolly, Schüszler Ferenc (dob), Michelisz Norman (szólógitár), Susovich Szilárd (szaxofon és tangóharmonika), Doba Dániel (bassgitár), Gombkötő Zoltán (billentyűk), Gere Orsolya, Vince Fruzsina (vokál) valamint a Megasztárból már jól ismert Palcsó Tamás csatlakozott a zenekarhoz, mint Dolly mellett másik frontember. Dolly művészetéhez tartozik 43 album. 16 arany-, 10 platina, és egy gyémántlemez. Több, mint 4,5 millió eladott hanghordozó.

A Dolly Plusssz megalakulásával új szerzemények születtek Dolly részéről és azóta is tart a lendület. Több lemezre való dal várja a megjelenését, egy része már teljesen stúdiókész. Ezekből most négy dalt mutat be, egy kislemez formájában, a tőle megszokott stílusában, a mai trendeknek megfelelő hang képpel. Dalaiban szerepet kap természetesen Palcsó Tamás is, akár szólóként, vagy Dollyval történő duettben.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
2026. 10. 17.
A Fekete Zaj közösségi fesztiválként nemcsak nyáron, hanem az év többi részében is összehozza a közönséget az underground zene izgalmas, műfaji határokat feszegető előadóival.
2026. 10. 13.
Unod már a zenéket, amikkel az algoritmus etet? A BuSH-on most felfedezheted a kelet-európai régió jobbnál jobb fiatal előadóit...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink