Djabe – Flow

2018. 05. 23.

A Djabe zenekar az utóbbi években nagyon intenzív kiadási koncepciót folytatott.
2017-ben jelent meg a New Dimensions Update Live koncertfelvétel LP, CD, mesterszalag, download és streaming formátumokban. Ez volt a 2016-ban megújult zenekar első hanghordozója.
Szintén 2017-ben két kiadvány is megjelent az angol Cherry Red Records gondozásában, mindkettő CD+DVD formátumban. A Steve Hackett & Djabe: Summer Storms and Rocking Rivers album a második, a Djabe & Steve Hackett: Life Is A Journey – The Sardinia Tapes lemez pedig ötödik volt az angol kiadó világméretű eladási listáján. A 2016-os szardíniai stúdió felvételeket tartalmazó, Barabás Tamás által kidolgozott, album a Gramy-H Kft. kiadásában dupla vinyl formában is elérhető tavaly októbertől.
2018 február közepén került a boltokba a Djabe with Steve Hackett & Gulli Briem CD+DVD koncertalbum, melyet a zenekar 2017 júniusi turnéján vettek fel. A CD a miskolci a DVD a budapesti előadáson készült.
2018-ban pedig elkezdődtek a Barabás Tamás – basszusgitár, Nagy János- billentyűs hangszerek, Kaszás Péter – dobok, Koós-Hutás Áron – trombita, és Égerházi Attila – gitár alkotta Djabe új stúdióalbumának felvételei. A lemez Flow címen 2018 májusában jelent meg CD-n és digitálisan. A surround keverést tartalmazó DVD változat júniusban, a vinyl kiadás szeptemberben lát majd napvilágot.
A Flow először a májusi lemezbemutató koncerteken lesz elérhető CD-n:
Debrecen, Liszt Terem, Debreceni Egyetem, május 18.
Budapest, BJC, május 19.
Az albumot ITT tudod letölteni.
Júniusban a zenekar világsztárokkal turnézik:

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink