Diktátor: négy új dallal és 12 koncertfelvétellel jelent meg "A hős kisteknős" lemez!

2019. 12. 10.

Megérkezett a legfrissebb DIKTÁTOR kiadvány, mely "A hős kisteknős" címre hallgat. A Nail Records gondozásában érkező korongon négy friss dallal és 12, a Kaptár Klubban rögzített koncertfelvétellel jelentkező kultikus debreceni metal zenekar friss lendülettel tér vissza három év után - a címadó dalhoz pedig szöveges videó is készült, amely már megtekinthető a kiadó youtube csatornáján.

Diktátor - A hős kisteknős (Hivatalos szöveges videó)
youtu.be/LtjnlDOJoLA

A kiadvány részleteit és hátterét a zenekar frontján álló Derzsi vezér osztotta meg velünk:"A Diktátor zenekar az elmúlt három évben, vagyis az előző lemezünk kiadása óta többszörösen megfiatalodott. A koncertek, próbák és az összecsiszolódás ideje alatt született néhány új dal, ezekkel indul a lemez, pontosabban az első négy szám az, amiket a jövőre nézve programadóaknak tekinthetünk. Eredetileg egy komplett koncertanyag rögzítését terveztük, melynek egy része az új dalok elhangzása után következik. Egymás után két koncertet vettünk fel, mert biztosra akartunk menni, a pontosság és a minőség érdekében, mert ugye mi lesz, ha mégiscsak hibázunk valahol? Az eredmény hallható. Nem igazán cizelláltuk ki a felvételeket, hogy természetes maradjon a mutatvány, ahova becsúszott, egy-két aprócska kis gebasz, vagy elmászott egy picit a dallam, azt majd a soron következő koncerteken minden remény szerint pótolni fogjuk. Mi a természetes dolgokat szeretjük, természetesen metalt és animált!"

"A hős kisteknős" CD rendelés:
www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=21685

"A hős kisteknős" hallgatás és vásárlás online felületeken:
songwhip.com/album/diktator/a-hs-kistekns

"Visszatérve a címadó „A hős kisteknős" dalra. Ez egyrészt kifejezi a zenekar szellemi arculatát, az eltelt 33 évnek a megpróbáltatásait, küzdelmeit, álmait és a vágyait, amik már így utólag akár szépnek is mondhatóak, másrészt példát mutat, hogy egy olyan teremtmény aki, vagy ami nem a gyorsaságáról híres és messze nem a legerősebb ezen a világon, de talán még az intelligenciája is csak maximum hozzá mérhető, lehet hős, ha a maga útját járja. Mert el lehet indulni és talán meg is lehet érkezni, de a legcsodálatosabb mindig a pályán maradni és talán a megtett kilométerek már annyira nem is számítanak." - tette hozzá az énekes/gitáros.

Diktátor - A hős kisteknős
2019. 12. 06. // Nail Records // NAILCD310
01. A hős kisteknős
02. Lehet, hogy
03. A madarak lázadása
04. A halak éneke
05. Büszke emberek, védett állatok
06. Minden, amit csak megkívánsz
07. Szükségem van a kezedre
08. Játssz tovább
09. Törpék nélkül
10. Emlékezz
11. Fohász
12. Bunkó vagy
13. Adj új erőt
14. Nem mehetek el
15. Őrjöngő folyó
16. A sátán kutyája

 

Tagok:
Derzsi vezér - gitár / ordibátor
Baly vezér - basszus
Levi vezér - dobok

Diktátor online:
diktatormusic.hu/
www.facebook.com/diktatormusic/


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink