Díjeső hullt az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon

2019. 06. 04.

Három nagyszabású online verseny, a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt, a Nagy Diák KRESZ-teszt, és a Nagy Diák Versenykultúra Teszt döntője is tegnap zajlott a 26. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. A játékon résztvevők mellett is rengetegen ellátogattak a rendezvényre, közel 2 ezer fiatal vett részt a DUE Médiahálózat által szervezett programokon.

A 26. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválnak az Akvárium Klub adott otthont. A fővárosi szórakozóhely teljes területén zajlottak a programok kora délelőttől késő délutánig. A diákok pódiumbeszélgetéseket hallgathattak, közönségtalálkozókon vehettek részt, és számtalan interaktív standon próbálhatták ki tudásukat. Az eseményen kihirdették a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat nyerteseit összesen nyolc, egyebek mellett az Év diákújságírója, az Év diáklapja, az Év diákrádiósa és az Év diákvideósa kategóriában. Szintén kiderült, hogy a DUE Médiahálózat és az ORFK-OBB dalíró versenyét ki nyerte: az első helyen Pink Edvárd végzett, őt egy Audio-Technica fejhallgatóval jutalmazták.

A Sajtófesztiválon három országos háromfordulós, online-ként induló verseny döntőjét is megrendezték. Először az ORFK által támogatott Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt fináléja zajlott le, két korcsoportban. A 18-24 év közöttieknél Ware Anna nyert. Nagy segítségnek bizonyult, hogy az angol-német tanári szakon társadalompedagógiát is tanul, ahol a prevenció többször is téma volt. A 18 éven aluliaknál Benedek Ildikó Johanna végzett az első helyen, őt egy rendőr ismerőse készítette fel a megmérettetésre. Mindkét lány egy-egy okostelefonnal gazdagodott, de a második helyezettek is tárgynyereménnyel tértek haza. Ezt követte a Generali Nagy Diák KRESZ-teszt döntője, itt két győztest hirdettek: külön játék zajlott az elektromos robogóért, és külön a jogosítványért. A mopedet Géczi Kornél vitte haza, a jogsi megszerzésének lehetősége pedig Zentai Bálintnak jutott. Utóbbi sokat biciklizik Pesterzsébeten és Csepelen, így plusz tapasztalatokkal gazdagodik napról napra, és persze a felkészülés során mindkét győztes bemagolta a KRESZ-könyvet. Végül a Gazdasági Versenyhivatal által támogatott Nagy Diák Versenykultúra Teszt döntője következett, amelyen Závodny Zoltán diadalmaskodott. A diósdi fiatalember egyszerre jár két egyetemre, jogot, illetve pénzügyet és számvitelt tanul. A 14 vizsgája közben beugrott az Akvárium Klubba, és ha már ott volt, 8 ezer indulóból meg is nyerte a gazdasági versenyt.

Bővebb információ:
due.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink