Digitális jogfosztás

2006. 10. 10.
Világszerte egyre hevesebben tiltakoznak a felhasználók a digitális másolásvédelem ellen, és az ellenkezésnek mostantól szervezett formája is van : a héten világkampány indult a fogyasztók jogait korlátozó másolásvédelmi törekvések ellen.
Október harmadika az idei évtől a digitális másolásvédelem ( nemzetközi kifejezéssel DRM, ami a némi eufémizmussal digitális jogkezelésnek nevezett eljárások angol rövidítése) elleni világnap. Az "ünnep" egy amerikei civil szervezett (DefectiveByDesign) kezdeményezésére született, s váratlan sikert aratott, hiszen különösebb hírverés nélkül is világszerte megemlékeztek róla, többek között a másolásvédelmet korlátozó jogszabályokat sürgető aláírásgyűjtéssel, illetve felvilágosító akciókkal. Európában a Free Software Foundation Europe (FSFE) szervezi a demonstratív megmozdulásokat, nemcsak a valóságban, hanem az interneten is: létrehoztek egy weboldalt (http://drm.info), ahol bemutatják, miért veszélyes, és hol kerülhet szembe a joggal a másolásvédelem.
Maga a DRM nem keverendő össze a szerzői és szomszédos jogok védelmével: itt olyan műszaki eljárásokról van szó, amelyek megakadályozzák, hogy például egy elektrónikus dokumentumról egynél több (egyébként legális) másolat vagy a megvásárollt DVD-ről biztonsági másodpéldány készüljön.  A kampánynak éppen ezért azt a címet adták, hogy "A készülékek nem bíznak bennetek" - a fogyasztó által megvásárolt műszeki cikkekbe olyan megoldásokat építenek be, amelyek sem a vevők érdekeivel, sem a hatályos jogszabályokkal nincsenk összhangban. A DRM körébe tartoznak például a DVD-k régiókódjai, de a különböző lejátszási szabványok is, amelyek miatt újabb CD- fevételeket sokszor nem lehet a régebbi készülékekkel vagy a számítógép CD-olvasójával lejátszani. 
Az európai szervező FSFE honlapja a legtöbb európai nyelven, így magyarul is olvasható a www.fsfeurope.org címen, itt, illetve a drm.info-n találhatjuk meg a legtöbb információt a digitális másolásvédelem műszaki és jogi vonatkozásairól, illetve a témához kapcsolódó felhasználói jogokról.(H.M.) ; /Népszabadság 2006.10.09./
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink