DEPRESSZIÓ: megjelent a Nehéz szó, a zenekar 9. nagylemeze

2019. 09. 12.

Megjelent a DEPRESSZIÓ új lemeze, a Nehéz szó. Mivel ez a kilencedik stúdióalbum a zenekar pályafutásában, ezért ezt a számot alaposan alá is támasztotta a zenekar azzal, hogy kilenc dal szerepel a korongon, ami 2019. 09. 09-én jelent meg és 999 Forintért beszerezhető CD formátumban.

A friss kiadványról az alábbiakat mondta el Halász Ferenc énekes, gitáros:
„Az előző album elkészítése annyira jó hangulatban zajlott, hogy most nem hagytunk magunknak 1 év szünetet arra, hogy újra alkotni kezdjünk. Az elmúlt két évben folyamatosanzajlottak a munkálatok az anyagon, így több időt és energiát tudunk fektetni a dalokba, mint a korábbi lemezeink esetében, pedig azokat sem hanyagoltuk el. Azt érzem, hogy még gazdagabb és tartalmasabb lett az anyag, mint a korábbiak, és sikerül sok új színt is vinni a palettánkba. Szövegileg talán az egyik legmélyebb tartalommal bíró albumunk lett a Nehéz szó. Új módszereket is kipróbáltunk a stúdióban Varga Zoltán producer/hangmérnökkel és az ő koncepciójából az eddigi legvastagabban szóló lemezünk készült el. Természetes egy lelkesedésből születő anyag esetében, hogy az alkotók nagyon kötődnek a friss lemezükhöz, de miután már hónapok óta hallgatjuk, ezért nyugodtan tudom azt mondani, hogyha egy lemezt mutathatnék csak meg valakinek, aki még nem ismeri a zenekart, akkor most ez lenne az.”

“Nehéz szó” online streaming és letöltés:
songwhip.com/album/depresszio/nehez-szo

“Nehéz szó” rendelés a metalshop.hu felületén:
bit.ly/depresszio_nehezszo_metalshop

Hamarosan indul a lemezbemutató turné, ahol a Burnout lesz a vendég. Az őszi-téli országjárás legnagyobb bulijára december 21-én kerül sor a budapesti Barba Negrában.

Depresszió // Burnout // Nehéz szó lemezbemutató // Barba Negra Music Club:
www.facebook.com/events/2340716546020412/

Halász Feri az évzáróról:
„Eddig minden év végi Barbás bulink teltházas volt, tehát azt tanácsoljuk mindenkinek, aki velünk szeretne tartani, hogy időben gondoskodjon a belépőjéről! Pláne annak tudatában, hogy a jövő évi 20 éves jubileumi koncert miatt nagyon sokáig nem játszunk utána a fővárosban.”

Turnéállomások:
10.04. Kiskunfélegyháza – Tripla Fesztivál
10.12. Pécs – Est Café
10.18. Veszprém – Expresszó
10.26. Tatabánya – Roxxy Music Cafe
11.09. Szombathely – Végállomás
11.15. Miskolc – Helynekem
11.16. Debrecen – Roncsbár
11.22. Szeged – IH Rendezvényközpont
11.23. Szolnok – Váróterem
12.07. Győr - Bridge
12.14. Gyöngyös – Start Műhely
12.21. Budapest – Barba Negra Music Club

Az albumról előzetesen két videó jelent meg, melyek megtekinthetők az alábbi linken:

Depresszió - Különjárat (Official Music Video)
youtu.be/BZC8v-Ir4xc

Depresszió - Embernek maradni (Official Music Video)
youtu.be/-XkNsBmaWhk

Depresszió: Nehéz szó
(2019 - EDGE Records
01. Napos oldal
02. Elmozdíthatatlan
03. Bűnrészes
04. Embernek maradni
05. Csendben és zajban
06. Különjárat
07. Hogy lennél
08. Én leszek
09. Vérrel-verejtékkel

 

 


 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink