Dalszerző Expo – Save the date! 2018. 02. 01. BMC

2018. 01. 17.

Az Artisjus jelenleg is futó felméréséből kiderült, hogy a szerzők 87 százaléka szerint nagyon fontos lenne számukra egy kimondottan a dalszerzésről szóló szakmai esemény. A programokhoz és az előadókhoz már több mint 350 ötletet kaptunk, eddig ötszázan töltötték ki a kérdőívet. A felmérés célja, hogy olyan programot állíthassunk össze, amely valóban a magyar könnyűzenei szerzőket és alkotókat aktuálisan érdeklő és érintő kérdésekkel foglalkozik.
A felmérés eredményének valamint a már beharangozott budapesti Songwriting Camp apropóján (és ahhoz kapcsolódva) rendezzük meg az első Dalszerző Expót, vagyis a DEX-et. Az esemény helye és időpontja is tudható már: 2018. február 1-jén a Budapest Music Center ad majd otthont a szakmai napnak.
A Dalszerző Expo célja, hogy ezen a napon a dalszerzők és az alkotók kerüljenek a zenei szakma figyelmének középpontjába. Az eseménnyel szeretnénk megszólítani a pályájuk elején járó alkotókat és a sikeres, befutott szerzőket egyaránt. Az Expo napján workshopokon, előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, magyar és külföldi előadókkal teremtünk lehetőséget a szakmai fejlődésre, a kapcsolatépítésre és a dalszerző-szövegíró közösség kapcsolatainak, tudásának elmélyítésére.
A DEX-szel kapcsolatos legfrissebb híreket az Expo Facebook-eseményében folyamatosan tesszük majd közzé.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink