Csütörtökön elindult az első nemzetközi-magyar dalszerző tábor!

2017. 11. 05.

Csütörtökön elindult az első nemzetközi-magyar dalszerző tábor, amelyet a festői szépségű Tokaji borvidéken, annak is az egyik fiatal gyöngyszemén, Tállyán rendeznek. 30 hazai és nemzetközi zenész, dalszövegíró, zeneszerző és producer vesz részt az eseményen, három fős csapatokban, s vélhetően a tábor végére nem csak egy-egy slágergyanús szerzemény, hanem számos gyümölcsöző zenei együttműködés is kialakul majd.
A résztvevők között olyan nevek szerepelnek, mint Burai Krisztián, Czutor Zoltán, Johnny K. Palmer, Závodi Marcel, Patocska Olivér (OliverFromEarth), Calidora, Kozma Kata, Petruska András, Knoll Gabi vagy Szécsi Böbe. A nemzetközi vonalat többek között a lengyel Patrick Kai, Lanberry, Dominik Buczowski és Jan Bielecki, a brit Ash Hickling, a cseh Jan Vávra, Jana Infeldová, Svédországot pedig Georg Németh, Maria Broberg képviseli majd.
A csapatok a tállyai Oroszlános Borhotel & Étteremben berendezett alkotóműhelyekben alkothatnak majd, melyhez a technikai kereteket a Set-School biztosítja. A szervezők célja „egyrészt a hazai és nemzetközi zenészek egymásra találása és az ő közös munkájuk eredményének térteremtése országhatárok nélkül, kizárólag a zene színes világára koncentrálva, összehozva ezzel különböző nemzetiségű, valamint más-más területen, de együtt kreatívan és eredményesen dolgozó zenészeket. A Songbook egyik kultúrmissziója a minden zenész és zeneipari szereplő számára biztosított, széleskörű lehetőségek megteremtése”. – mondta el a főszervező, Csipai Roland. A rendezvény együttműködő partnerei: Roland East Europe, Artisjus, NKA

További információk:
http://songwritingcamp.hu
https://www.facebook.com/songwritingcamp/
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink