CSTP Fesztiválszezon – Művészetek Völgye

2017. 07. 20.

A CSTP, szokás szerint számos hazai fellépőt protezsál, akik közül a hét mindennapján fellép valaki. A Művészetek Völgyében több mint 100 fellépő lesz, a CSTP olyan neveket hoz el a rendezvényre, (többek között), mint: Belau, Drastik Putto és The Couple.
A Művészetek Völgye az egyik legrégebben futó magyar rendezvénysorozat, először 1989-ben került megrendezésre „Kapolcsi Művészetek Napok” névvel. Igaz ’89-ben még inkább a népi kultúra volt a középontban, de ahogy telt az idő a fesztivál repertoárjában a modern zene ugyanolyan nagy szerepet kapott, mint az irodalom és a színház.
Az idén 27 éves fesztiválon közel 1200 programmal és produkcióval várják az érdeklődőket, nem csak Kapolcson, de a környező Vigánpetenden és Taliándörögdön.
A CSTP erre a hétre az Elevenkertbe rendezi be főhadiszállását, Taliándörögdön. Az itt felállított színpadunkon a hazai előadók kiválóságait igyekeztünk elhozni. 21-29.-éig mindennap, péntektől szombatig egy-egy CSTP által támogatott együttes lép majd fel.
Július 21., péntek: The Couple
Július 22., szombat: BEKVART
Július 23., vasárnap: Drastik Putto
Július 24., hétfő: Baron Mantis
Július 25., kedd: Hangácsi Márton
Július 26., szerda: Belau
Július 27., csütörtök: The Luckies
Július 28., péntek: Window
Július 29., szombat: YOULI akusztik-duó
A CSTP pavilonnál többet meglehet tudni majd a futó Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának, mely vidéki, a fővárosi és határon túli koncerthelyszíneknek, illetve induló előadóknak szólnak.
A négy pályázat mindegyikének beadási határideje 2017. augusztus 4., éjfél. A pályázathoz a szokásos módon regisztrálni kell az NKA honlapján.
További információt az alábbi honlapon olvashatsz:
https://csehtamasprogram.hu/hirek/366/megjelentek-a-cstp-negyedik-evadanak-elso-palyazatai

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink