CityRocks - többszáz zenész közös játéka!

2019. 07. 08.

Óriási sikert aratott tavaly tavaszsal a Szegeden a Dóm téren 400 hangszeres és énekes együttműködésével megvalósult közös zenélés. A CityRocks szervezői már tervezik a felejthetetlen és egyedülálló rockzenei esemény folytatását. Idén szeptemberben Kecskeméten rendezik meg a flashmobot, amelyre már most rekordszámú jelentkezőt regisztráltak.

A tömeges együttzenélés örömére azonban nem kellett szeptemberig várni: a Szeged melletti Sziksósfürdőn ugyanis június 21-23 között felkészítő-táborozáson vehettek részt azok, akik jelentkeztek a CityRocks kecskeméti flashmobjára. A kecskeméti program különlegességét az is jól mutatja, hogy a jelentkezett zenészek idén már nem négy, hanem tizenkét dal előadását vállalták. Ez komoly felkészülést és magabiztos tudást igényel, amellyel haladó és hobbizenésznek egyaránt rendelkeznie kell. A felkészülés sikerességét segítette a CityRocks tábora, amelynek szakmai gerincét a hangszercsoportonkénti illetve közös próbák adták.

Természetesen nem csak a munkáról szólt az együttlét, hiszen a táborban emellett számos koncertet is rendeztek, és természetesen az ismerkedésre, barátságok kötésére és elmélyítésére is adódott alkalom.

A találkozó legemlékezetesebb, egyszersmind Szeged polgárai számára is leginkább észrevehető programelem az volt, amikor körülbelül 50 zenész egy kamion platóján két órán át járta a csongrádi megyeszékhely útjait, miközben élőben harsogott a Tankcsapda, Billy Idol és az AC/DC egy-egy slágere.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere korábban arról beszélt, hogy a CityRocks Produkcó által szervezett esemény ősszel egy olyan városban lesz látható-hallható, ahol kiemelt fontosságú a zeneoktatás, a megyeszékhely pedig számos zenei rendezvénynek ad helyet. Ez egészül most ki az egyedülálló, több száz hangszerest és énekest felvonultató rockzenei produkcióval, amelyet izgalmas és jó kezdeményezésnek nevezett. A polgármester hozzátette: a város zeneiskoláiban egyre több gyerek választja a dobot vagy a gitárt, így az esemény lehetőséget jelent a fiataloknak, hogy megcsillogtassák tudásukat. A városvezető azonban a szegedi példa alapján arra számít, hogy az idősebbek is ugyanolyan lelkesedéssel vesznek majd részt a maradandó közösségi élményben.

A szegedi felkészítő tábor és az időjárási viszonyokhoz igazodva előreláthatólag szeptember 7-én Kecskeméten rendezendő rockzenei flashmob egyaránt a Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink