Buharov testvéreket támogató koncert - Gentry Sultan, Bujdosó János Trió

2018. 06. 26.

A Buharov testvérek, azaz Igor és Ivan a magyar független film fontos alakjai: a rendezőpáros tucatnyi alapvető, jellegzetes, minimálköltségvetésű, de annál hatásosabb filmet készített a kultukussá vált A másik ember iránti féltés diadalától a legutóbbi, Az itt élő lelkek nagy részéig. A "Buharovok" most új nagyjátékfilmre készülnek, szokás szerint a lehető legfüggetlenebb módon, közösségi finanszírozással és példás produceri összefogással. Éppen ezért július 12-én támogató koncertet tartanak az A38 Hajón, baráti zenekarok, a Gentry Sultan és a Bujdosó János Trió közreműködésével. "Az örök szándékmező hangolás nyomvonalán mindenkit a tiszta elhatározás felindítására buzdítanak a soron következő nagyjátékfilmjükkel, amely többek között foglalkozik a szív intuíciójával, a növényi bioinformáció által alternatív kommunikációs csatornák kidolgozásával, és a szabadság előtt álló végső akadály legyőzésével, akár a jó vélemény anachista páholy segítségével is."

A Gentry Sultan kvartett zenéje tartalmilag és hangzásában is fúziót képez korábbi énjük speciálisan romantikus, mással nem összetéveszthető formavilága, a free-jazz hagyományok tradíciói, az orientalizmus és a kortárs zene elementáris, arcát folyamatosan változtató jelene között. Szélesre tárja kapuit az ambient, a punk, a népek zenéje, a sramli, és a noise előtt is és továbbra is belső törvényszerűségeinek engedelmeskedve zenél az örökkévalóságnak.

A zenekar tagjai
Horváth Laci: trombita, effektek
Hevesi Nándor: basszusgitár
Vereb Szabolcs: szaxofon, elektronika
Kovács Gergely: dob

 Bujdosó János, a hazai alternatív zenei porond színházi és filmzenéket is jegyző markáns figurája, "szangvinikus, szabályokat ritkán követő, ösztönből fakadó, alapvetően lírai gitárjátéka" 2011-ben alakított triójában teljesedett ki. A zenekar Gold for Leslie című bemutatkozó lemezét "ellenállhatatlanul vonzó albumként" üdvözölte a kritika. A trió időközben teljesen megújult, ritmust váltott, a latinos mámor, a "bizánci szörf dzsessz" helyébe lendületesebb, robusztusabb hangzás lépett, megőrizve a New York-i avantgárd nagyjainak (Marc Ribot, John Zorn) ihletett-ihlető szellemiségét.

A zenekar tagjai
Bujdosó János: gitár
Szerető Dániel: basszusgitár
Klausz Ádám: dob

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Részletes program, bőséges információk, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon. Interjúk, hírek, premierek az A38 Hajó blogján. A koncertre jegy vásárolható bankkártyával az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Kapunyitás a programok meghirdetett kezdése előtt egy órával. A koncertteremben tilos a dohányzás, dohányzó vendégeink az A38 Hajó orrteraszán gyújthatnak rá.

2018. július 12., csütörtök 20:00
A38 Hajó Koncertterem Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 2000 Ft, elővételben: 1500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. A koncertre támogatói jegy is váltható 7500 vagy 15 000 forintért, mellyel a vásárló a film elkészítéséhez járul hozzá.

 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink