Botond Orikiss - repetitív dallamok a posztmodern nemzedéknek

2025. 02. 23.

Öt éve Botond még a Zeneakadémia elsős hallgatójaként jelenítette meg első saját darabjait a Dalok.hu terjesztésében. Akkor készítettünk vele egy interjút, itt hallgathatod meg, az akkori zenéjével együtt:

Azóta elvégezte a Zeneakadémiát, sok koncertet adott, és mos itt a „hivatalos” első album, a Music for Left & Right. ITT tudod letölteni akár CD minőségben, itt pedig eléred a streaming platformokon:


Botond a kortárs klasszikus és elektronikus zene fúziójával teremt egyedi hangzásvilágot. 2024-ben Kovács Kinga ’Waving Distances’ című rövidfilmjének zenéjével elnyerte a Legjobb Hangdizájn díjat a Utah Dance Film Festival-on. 2023-as munkái közé tartozik a ’Luminous Carats’ EP, amely a Theque Records gondozásában jelent meg, valamint az ’56/Z’ című dokumentumfilm zenéje. Ugyanebben az évben megnyerte a Petőfi Felhő Projekt pályázatát az ’Élőhalott’ című vers megzenésítésével. 2013 óta komponál, szólóban játszik, valamint jazz és kortárs zenészekkel működik együtt, mint például Chapelie Fou, Aznap Projekt, Horváth Dániel ’Dudu’, Grencsó István, Friderikusz Péter, Tóth Szabolcs és még sokan mások.

Első szóló stúdió albuma, a ’Music for Left & Right’ tradíció és innováció között egyensúlyoz, a kortárs klasszikus és a modern elektronikus zene metszéspontján. Intim zenei utazás, mely precízen kidolgozott zenei ívet jár be az album elejétől a végéig. A kompozíciók pianínóra, és a 70/80-as évek ikonikus hangszerére, a Fender Rhodes-ra íródtak. E két hangszer kiegyensúlyozott játékához a zenei ív egy-egy fontos dramaturgiai pontján elektronika és glockenspiel is csatlakozik, mely modern, egyedi hangzásvilágot
teremt.

Dudits András, és az ’AD Records’ jóvoltából a ’Music for Left & Right’ fizikai, 12-inches bakelitlemez formában is megjelenik, már előrendelhető Bandcampen  keresztül.

A lemezborítón Hager Ritta textilművész ’Belső tűz’ című műve, valamint Demjén Anna fényképe látható, melyeket Őri Kiss István és Sík Andrea foglaltak végleges formájukba.

A lemezbemutató egy rendkívül izgalmas audiovizuális eseménynek ígérkezik, ahol a zenei anyag első, élő megszólalását exkluzív, a zenei anyaghoz komponált látványos vizuál fogja kiegészíteni. A koncertre 2025. április 4.-én Budapesten, a Lumiere Hallban kerül sor.

A helyszínen korlátozott számban megvásárolható lesz az album 12” vinyl kiadása.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 04.
Szabó János interjúja Venivel az új albuma kapcsán. „A hosszú távú egészség és a lelkem tisztábban tartása érdekében nemet mondok a pillanatnyi kielégülést kínáló ingerekre.”
2025. 04. 28.
2025 május 4.  Anyák napja.  A világban fellelhető legmélyebben gyökerező,  legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
2025. 04. 22.
Lemezükön Schubert zenéje magával ragadó átváltozáson megy keresztül: improvizációk, klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, élő elektronikus hatások tágítják mai térélménnyé a jól ismert dalok univerzumát.
2025. 04. 22.
“HELLO ISZTAMBUL” címmel, megjelent a Dolly Plusssz zenekar második lemeze. Az album a Hungária slágere mellett egy-két Dolly Roll örökzöldet is tartalmaz, a nyolcvanas évekből.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink