Bogi & The Berry: 13-as ház

2015. 12. 16.

Bogi első saját szerzeménye egy lüktető, modern popdal csalódott-szerelmes köntösben. A 18 éves Dallos Bogi vezette Bogi & The Berry a habkönnyű Körút után most valami teljesen másba vágta a fejszéjét. Az elmúlt fél év a banda életében rengeteg izgalmat és tapasztalatot hozott. Bogi körül mostanság izzik a levegő, hiszen miközben zenekarával (Kővágó Dani - gitár, Bikali Sanyi - basszusgitár, Egri Marci - dobok) országszerte koncertezik, ebben a tanévben fog érettségizni is, emellett pedig dalszerzőként is próbálgatja szárnyait. Az énekesnő múlt hónapban Amerikában járt, ahol három akusztikus koncertet adott New Yorkban, New Jersey-ben és Floridában. A nagy almában pedig forgatott egy klipet is, méghozzá 13-as ház című dalához, melyet ő maga jegyez. 

A napokban debütáló videó helyszínei Manhattan és Coney Island. Bogi szeretett volna egy olyan dalt készíteni, amely egy kicsit komolyabb, mint az eddigi slágerei (We All, Feels So Right, Körút), mégis dinamikus, modern és populáris. A 13-as ház klipjében azokat az érzéseket eleveníti meg, amelyek akkor tombolnak bennünk, amikor érezzük, hogy itt az ideje kilépni, ennek ellenére nem tudjuk elengedni a szerelmet. A győri lány így várta a premiert: "Ez az első magyar nyelvű szöveg, amit én írtam. Elképesztően izgatott vagyok, hogy hogyan fogadja majd a közönség. Nekem olyan érzés, mintha hagynám, hogy beleolvassanak a naplómba, hiszen a legmélyebb gondolataimat és érzéseimet vittem bele ebbe a felvételbe."

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink