Boban Markovic Orkestar: Mrak

2019. 04. 12.

Egy olyan válogatás, amely egyszerre tradicionális és aktuális, ismerős és idegen, harsány és visszafogott. A lemez a Fonó gondozásában jelent meg, kapható a Fonó webboltjában és a terjesztőknél.
A zenei anyag a 2018-as év rendkívül sűrű koncertszezonjában készült: a zenekar sokat turnézott külföldön és a koncertek közötti olykor rendkívül hosszú és fárasztó szünetekben születtek meg a jobbnál jobb zenei ötletek, a csapat így tette élvezetessé a várakozás perceit. De szállt a muzsika a zenekari buszban is! Volt olyan alkalom, amikor az összes kézi hangszer előkerült, és a buszos utazás zenekari próbává alakult át, de olyan is akadt, amikor valaki unalmában belekezdett egy dallamba, majd a mellette ülő beszállt egy másik szólammal, a végén már az egész busz harsogott a férfikórustól. „Azon kaptuk magunkat, hogy mire a helyszínre érkeztünk, készen állt a kórus rész a következő új nótából.” – írja a zenekar menedzsere.

Az album első felvételével a ’balkán bulink’ nyitószámával egyből bekezd a banda egy pörgős táncolható slágergyanús szerzeménnyel, mely a szokástól eltérően nem népdal alapján íródott, hanem zene és szöveg tekintetében is Boban Markovic nevével fémjelzett. A ’Mrak’ szó jelentése ’sötétség’, és egy sötét gondolatokkal birkózó ember hazatérését meséli el. Nehéz szívvel érkezik meg a vándor szerettei körébe, mégis feloldják benne fénnyel a világ ütötte sebeket. Fénnyel és zenével, ami a mi esetünkben természetesen egy és ugyanaz. A dal kiemelkedően jónak találtatott, és így egyértelmű volt a döntés: videoklip születik hozzá. A klip forgatására a Duna budapesti szakaszára béreltünk hajót, és meghívtunk két olyan néptánccsoportot is, akik egyébként a színpadi produkcióinkban szoktak szerepelni. A feladatuk azonban nagyon kellemes volt ebben az esetben, hiszen nem koreográfiát táncoltak, csak azt örökítettük meg, hogyan buliznak a Dunán Budapest fényeivel a háttérben. A tavaly novemberben bemutatott videoklipet sokan Budapest imázsfilmként kezdték emlegetni, hiszen a film díszleteként sok jellegzetessége megmutatkozik a városnak.
ITT láthatsz egy új videót Bobantól.
Az albumot tovább hallgatva egyre több meglepetés érhet minket, hiszen tudatosan nem csupán tradicionális balkán rézfúvós hangszerek jelennek meg, hanem merész kísérleteket végeztünk, hogy a világzene fogalmát tovább szélesítsük a Boban Markovic Orkestaron belül is. Ennek bizonyítéka, hogy pár dal EDM-be hajló zenei hátteret kapott, és többször megengedtük magunknak az elektronikus effektekkel való játékot is.
Az album végére érve a balkán bulink is a csúcspontjához közeledik, az album két utolsó száma a két ráadás dal, mely mindkettő egy-egy híres feldolgozás. Az első a Gypsy Kings Djobi djoba című dalának rezes változata, amelyet azért válogattunk be a korong dalai közé, mert már régen nagy sikerrel játsszunk mindenféle színpadon, és mindenhol közönségkedvenc lett. Az eredeti dalnak ez egy instrumentális feldolgozása, amelyben a fő szólamot természetesen a trombita játssza.
A másik feldolgozás a balkán rezesbandák repertoárjából kihagyhatatlan Ederlezi című dal, melyet ezúttal ALEXANDRA BORISOVA, a bolgár énekes-színésznő énekel, akivel az elmúlt időszakban többször állt együtt színpadon Boban Markovic és csapata Szófiában. A fiatal bolgár művésznő kiemelkedő tehetsége és megkapó személyisége minden alkalommal elvarázsolta a muzsikustársakat, így egyértelmű volt, hogy őt kérik fel vendégénekesnek az album elkészítéséhez. A bonus track-ként szereplő Ederlezi az albumon a ráadás ráadása, egy végletekig kidolgozott és kibontott változata az eredeti dalnak, méltó befejezése a Boban Markovic legújabb korongjának.
A Boban Markovic Orkestar idén is izgalmas év előtt áll. A tervezett lengyel, szlovák, német és ausztrál turnék mellett több ízben ellátogat majd Magyarországra is a közeljövőben. A nyár folyamán itt lesz a csapat látható a színpadon:
• 2019. május 4. Balatonalmádi, Városi Ünnepség
• 2019. május 18. Tápiószele, Tárogató fesztivál
• 2019. május 19. Debrecen, Nagyerdei Víztorony
• 2019. május 31. Szarvas, Zebra Club
• 2019. június 7. Sopron, Búgócsiga Akusztik Garden
• 2019. június 9. Zalaegerszeg Fesztivál
• 2019. június 15. Budakalász Fesztivál
• 2019. július 21. Kapolcs, Művészetek Völgye Palya Beával
• 2019. augusztus 23. Budapest, KOBUCI Kert

Az albumot ITT tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink