Barta Ildikó első helyezést ért el az olaszországi “On The Music Waves" dalversenyen

2023. 03. 09.

„Az első díjjal a pénzdíjon kívül teljes olaszországi promóció (weboldal, sajtómegjelenések, rádió, televízió) jár, de számomra  a legszebb az ebben, hogy egy magyar nyelven felhangzó dal nyerni tudott egy ilyen erős mezőnyben, a sok angol nyelvű dal között” – nyilatkozott a Dalok.hu terjesztésében megjelent dal szerzője. 

Barta Ildikó 1995-ben zeneelmélet és karvezetés szakon végzett a Zeneakadémián. Azóta a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium zeneelmélet és olasz tanára illetve az iskola kórusának karnagya. Számos dalt és instrumentális zeneművet írt, illetve a 2014-ben bemutatott "Mandralínia" musical zeneszerzője.

"Az alkotás lételemem. Csodálatos dolog életre hívni valamit, legyen az egy új dallam, vagy egy már megírt zenemű előadása. Az ihlet  számomra egy olyan bensőséges kapcsolat egy mindenek felett álló és mégis mindenben ott lévő létezővel, amely örömtelivé varázsolja a mindennapjaimat és értelmet ad a létezésemnek. Szenvedéllyel alkotok, ezzel szítva fel a lángot másokban is, hogy értékesebbé, szebbé tegyük a világot."

A “Találkozások” című dala első helyezést ért el az Olaszországban megrendezett “On The Music Waves" dalversenyen, ahol 24 ország szerzői/előadói képviseltették magukat.

Az énekes-dalszerző nemrég adta ki a legújabb albumát, amelyről így nyilatkozik:

A "Sound Drops" című   válogatásban szereplő zenéket az elmúlt 2 évben írtam, most döntöttem úgy, hogy albumba teszem őket. Egy csokorba szedtem azon műveimet, amelyekben már szintetizátor hangokat is használtam. Bízom abban, hogy a hallgatók is eljutnak abba a lelki állapotba, amilyenben én voltam, amikor ezen műveket megírtam. Ez az album a nyugalom kicsiny szigete a mai zavaros, problémákkal terhelt világunkban. 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 09. 21.
Szeptember 24–26. között az A38 Hajón és a Fonóban kortárs improvizáció, pszichedélia, elektronika, minimalizmus, neo-classical és rock találkozik a programban.
2026. 09. 21.
Forr a levegő a zeneiparban, perek és megállapodások gyakran egyszerre zajlanak ugyanazon szereplők között. Suno visszafejlődése, Spotify AI personák, "szalonképes" AI zenék. Titánok és kalózok harca. Spoiler - mind a ketten nyernek. Csak mi nem.
2026. 09. 21.
Október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel...
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink