Balogh, Lajkó és Marko együtt

2010. 11. 15.

Rendhagyó koncertre kerül sor november 21-én a MÜPÁ-ban, melynek keretében a világzene élvonalbeli képviselői lépnek színpadra, akiket eddig ilyen felállásban még soha nem láthatott együtt muzsikálni a közönség.

2010. november 21-én fellép az eMeRTon-díjas Balogh Kálmán cimbalomművész és a legendás Gipsy Cimbalom Band, a virtuóz játékáról ismert Lajkó Félix hegedűművész, valamint a „csodagyerekként” számon tartott Marko Marković, aki többek között a nagysikerű Kusturica-filmek zenéit komponáló és játszó Boban Marković Orchestra szólistája, trombitaművésze.

A koncerten nemcsak a művészek különlegesek, hanem az általuk prezentált műsor is. A programban ugyanis helyet kap mindnyájuk egyéni művészete, zenéje, ebből hoznak létre improvizációkkal tűzdelt egyedi hangzásvilágot. Mindez egy eddig ismeretlen műfajként jelenik meg tolmácsolásukban, amely magában foglalja a magyar és a balkáni népzene motívumait, valamint a cigányzene elemeit. Magas művészi színvonalú koncertre, hangulatát tekintve mégis igazi örömzenélésre számíthat tehát a nagyérdemű a gálakoncerten.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 04.
Szabó János interjúja Venivel az új albuma kapcsán. „A hosszú távú egészség és a lelkem tisztábban tartása érdekében nemet mondok a pillanatnyi kielégülést kínáló ingerekre.”
2025. 04. 28.
2025 május 4.  Anyák napja.  A világban fellelhető legmélyebben gyökerező,  legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
2025. 04. 22.
Lemezükön Schubert zenéje magával ragadó átváltozáson megy keresztül: improvizációk, klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, élő elektronikus hatások tágítják mai térélménnyé a jól ismert dalok univerzumát.
2025. 04. 22.
“HELLO ISZTAMBUL” címmel, megjelent a Dolly Plusssz zenekar második lemeze. Az album a Hungária slágere mellett egy-két Dolly Roll örökzöldet is tartalmaz, a nyolcvanas évekből.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink