Balaton - A meghívott halál – az ötödik lemezük idén!

2021. 07. 15.

Az immár 41 éves színpadi múlttal büszkélkedő Balaton zenekar igencsak aktívan töltötte a pandémia által rákényszerített kényszerpihenőt. A legfrissebb anyaga Ady versfeldolgozás albumuk. Ez a zenekar ötödik, idén megjelent lemeze. 

Előbb 2020 novemberében jelent meg a "Live at Hunnia" koncertanyag két részben, majd decemberben felkerült a netre egy 25 perces, koncertvideójuk az NKA jóvoltából. A minikoncert hanganyaga a Dalok.hu-n jelent meg januárban, ITT letöltheted.


Majd ez év elején egy négyrészes, összesen 44 dalt tartalmazó kiadvány sorozat következett, az elmúlt 40 év legsikeresebb Balaton (és Európa Kiadó, Neurotic) dalait játszotta fel újra a zenekar „4X10+1” címmel. 
A produceri koncepciónak megfelelően a zenekar a teljes hanganyagot koncert körülmények között, egyszeri nekifutásra játszotta fel a Hunnia Bisztróban. A négy albumnyi anyag kizárólagosan a Dalok.hu-n jelent meg.
És ha feltennénk a kérdést Víg Mihály zenekarvezetőnek: mi szükség volt mind erre, hiszen szinte az összes dal elérhető különböző, főleg amatőr felvételeken a közösségi médiában? 
Tömör választ kapnánk: A minőség. Sajnos nagyon sok régi felvétel kering a Youtube-on, de ideje volt kihasználni, az elmúlt 40 év technikai fejlődését és egy igazán jó hanganyaggal előállni….

És nincs megállás a Balaton zenekar háza táján. 2021 június 25-én különleges helyszínen, az Óbudai Evangélikus Templomban, különleges hangszereléssel, csellóval és hegedűvel kiegészülve mutatták be legújabb, CD-n megjelenő albumukat "Ady" címmel.

Ez egy igazi koncept album: a lemez Víg Mihály által megzenésített Ady verseket és instrumentális betéteket tartalmaz. Az egész valahogy filmszerű. Többszöri meghallgatásra, nem csak Víg Mihály zeneszerzői és előadói kvalitását konstatálhatjuk, hanem rádöbbenhetünk, egy képzeletbeli filmbe csöppentünk.
Szinte látjuk magunk előtt, ahogy a költő gondolatai - talán Csinszka zongoraórája, talán valamilyen régi mozihíradó hatására - a papírra vetődnek.
Az "Ady" album és a lemezbemutatón készült hangfelvételek, valamint a közel egy órás instrumentális Balaton anyag, több kislemez formájában elérhető lesz a dalok.hu-n. "A meghívott halál" című 4 trackes album júliusban már meg is jelent.

ITT töltheted le a zenekar idei és korábbi lemezeit is.

ITT hallhathatod meg őket a Spotify-on.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink