Bajban a Beatles kiadója !

2007. 01. 15.
Az internet fölöslegessé teszi a kompaktlemezt (cd) - elsősorban ez okozza a zenekiadók nehézségeit. Az EMI - amely a négy nagy egyike a Sony BMG, a Warner Music és a Universal Music mellett - a napokban erősítette meg, hogy a költségeket csökkentő átszervezést hajt végre, s szeretne évente megspórolni vagy kétszázmillió dollárt. Távozik a cég éléről Alain Levy, a zenei üzletág vezére, és David Munns alelnök. A cég elnöke, Eric Nicoli bejelentését azonban megelőzte, hogy a vállalat profitfigyelmeztetést adott ki. Ebben jelezte, hogy az éves árbevétele mintegy tíz százalékkal kisebb lesz a tervezettnél, mire a részvényárfolyam Londonban ugyancsak tíz százalékot esett péntek reggel. Az EMI piaci értéke így négymilliárd dollár alá került.  
Ezt a piaci eltolódást mutatja egyébként az a szintén friss fejlemény, hogy a Music Zone zeneműbolt-hálózat tönkrement Nagy-Britanniában.
Tény, hogy a karácsonyi vásár nem sikerült jól. A Robbie Williams-, s az újrakevert Beatles-album nem jött be. Holott az év utolsó hónapja hozza a bevételek negyven százalékát. Az EMI piaci részesedése viszont tíz százalék alá süllyedt az ünnepi készülődés időszakában Nagy-Britanniában. Az Egyesült Államokban az EMI egyetlen lemeze sem került be a tíz legjobb közé 2006-ban.
A cég alapító elődjének a London Gramophone Company számít, amely 1897-ben jött létre, majd 1931-ben egyesült a Columbia Gramophone Companyval - Electric and Musical Industries (EMI) néven. Az ötvenes években az EMI adta ki Elvis Presleyt az Egyesült Államokon kívül, továbbá Frank Sinatrát, Nat King Cole-t és Peggy Leet. Majd következett a Beatles 1962-ben. A hetvenes években a gyengélkedő vállalatot felvásárolta a Thorn, amely 1992-ben bekebelezte a Virgin Musicot is. Ám négy évvel később az EMI és Thorn útjai elváltak. Most megint kérdés, túléli-e az EMI a technológiai és piaci változásokat, s hogy ki segít neki ebben.
Multikézbe került a fájlletöltők úttörője
A zenei világot alapjaiban felforgató fájlletöltők úttörője, a Napster oda jutott, ahová az induláskor szánták a létrehozói. A nagy zenei és médiacégek egykor rettegett ellenfele a Time Warner kiadóhoz tartozó AOL exkluzív előfizetéses zenei szolgáltatása lesz a jövőben. A Napster az AOL Music Now szolgáltatásának helyébe lép, és 350 ezer fizető ügyfelet vesz át. Az előfizetési díjakról, azok esetleges változásairól nincs információ. Az ingyenes dalcserét lehetővé tévő Napstert sorra perelték a szerzői jogaik sérelme miatt a hanglemezkiadók, és emiatt 2001-ben bezárták. Ezután egy szoftvercég vette meg, amely újraindította - immár támadhatatlan formában: a Napsteren vagy 99 centért volt letölthető egy szám, vagy havi 9,95 dollárért akármennyi.
Szegény kis kutyus
A gramofont hallgató kutyussal fémjelzett His Master's Voice, vagyis a brit HMV Group Plc zene-, videó-, dvd- és könyvkereskedő vállalatra is rájár a rúd: a harmadik üzleti negyedévben 0,8 százalékkal kisebb volt a forgalma, mint egy évvel ezelőtt. A 85 éves múltú cég számítása szerint a brit zenepiac a digitális letöltéssel együtt 14 százalékkal szűkült az utolsó negyedévben, és a dvd-piac is visszaesett. Az HMV Group forgalma a tavaly áprilisban zárult üzleti évben 5,7 százalékkal csökkent.
MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink