Bagossy Brothers Company – új klip és EP

2016. 04. 12.

A Bagossy Brothers Company Erdély egyik legnépszerűbb zenekara. Nemrég kezdték el pályafutásukat, de máris sztárok, és Magyarországon is egyre ismertebbek. Erdélyből eddig főleg népzenét hallottunk, de mostanában a helyzet változik. „Az utóbbi 2-3 évben elkezdett csirázni az erdélyi rockzene – mondta el nekünk Tatár Attila. – Az elmúlt egy-két évtizedben a metál zenekarok voltak erősek, de egyik sem ért el áttörő sikert. Most úgy érzem, hogy több fiatal erdélyi zenekarnak van esélye Magyarországon is”.
A nemrég megjelent „Vakít a kék” című EP négy dalt tartalmaz, a Bagossyra jellemző pop-rock stílusban. Pillanatnyilag a román Deezeren az első, a magyaron a negyedik a kislemez.
A zenekar dolgozik a második nagylemezén, amelynek az EP is része lesz. A gyergyószentmiklósi zenekar április 23-án játszik a Nagy-Szín-Pad tehetségmutatóban, az Akvárium Klubban. Ma jelent meg a zenekar legújabb klipje, amelyet a www.millionworkshop.com rendezte. A klip a Cseh Tamás Program támogatásával készült és a Lángoló Gitárokon debütált.

 

 

  A Dalok.hu-n megtekintheted a Bagossy Brothers Company profilját és letöltheted az eddig megjelent lemezeiket, a 2013-as kiadású „Ha rólad szólna” címűt  , és a tavalyi „Elviszlek” albumot.

A cikk megjelenését támogatta:

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink