Azok a régi csibészek – a Hangfoglaló Program múltidéző sorozatának következő vendége Katona Klári

2018. 01. 12.

A nosztalgikus hangulatú múltidézés helyszíne ezúttal is a Magyar Rockhírességek Csarnoka lesz (XIII., Kárpát utca 23., a RAM Colosseum épülete). Érdemes időben regisztrálni, mert hamar elfogynak a helyek!

A poptörténeti talkshow következő, 2018. január 17-i eseményén Lévai Balázs ezúttal Katona Klárit kérdezi életútjáról, zenéjéről, történeteiről.

A sorozat célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról. Az első három évad beszélgetésein többek között olyan legendás zenészek kapcsolódtak be a pályafutásuk mellett a rocktörténeti folyamatok okait, miértjeit is taglaló beszélgetésekbe, mint Balázs Fecó, Frenreisz Károly, Kóbor János, Pataky Attila, Szikora Róbert, Török Ádám, Szörényi Levente, Szűcs Judith vagy Zalatnay Cini. A negyedik évadban többek között Benkő László és Csepregi Éva gondolatait hallgathattuk meg, legközelebb pedig Katona Klári osztja meg az érdeklődőkkel a korszakhoz kötődő emlékeit.

Katona Klári (1953) EMeRTon-díjas énekesnő volt az első női előadó, akinek a magyar könnyűzene három emblematikus énekesnője – Kovács Kati, Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta – után először sikerült utat törnie tehetségével. Eleinte Demjén Ferenccel dolgozott együtt, majd a Presser Gábor—Sztevanovity Dusán szerzőpáros írta dalait. A Titkaim című album is az utóbbi időszakhoz kötődik, a lemezt 1981 legnagyobb popzenei eseményének nevezték, Katona Klári pedig a nyolcvanas években háromszor is elnyerte „Az év énekesnője” címet. A kilencvenes évektől kezdve új alkotókkal működött együtt, és a saját elképzelése alapján írta dalait, utolsó albumai ebben a szerzői korszakában jelentek meg. Emellett publikált különböző lapokban, szerepelt televíziós műsorokban, sőt, készített gyermekeknek szóló, tehetség-segítő zenei anyagot is. Legújabb, poetikus filozófiai írásait tartalmazó könyve Közelség címmel jelent meg 2017-ben az Édesvíz Kiadónál.

Az Azok a régi csibészek címmel elindított programsorozat 2015-ben, a Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Könnyűzenei Örökség alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a rocktörténeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét.

A rendezvény FB-oldala itt található.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink