„Amerikából jöttek” – Hangfoglaló támogatottak sikere az SXSW-n

2018. 03. 27.

Négy magyar zenekar részvételével zajlott le a South By Southwest (SXSW), az Egyesült Államok legnagyobb szakmai fesztiválja – sosem volt még ekkora hazai jelenlét. Az eddigi legnagyobb hazai delegáció tagjai ráadásul valamilyen módon mind kötődnek a Hangfoglaló Programhoz, amely korábban már segítette a Belau, a Bohemian Betyars, és Boggie munkáját is. Emellett a Belau és a The Qualitons a HOTS iroda által kezelt nemzetközi szereplésekre ajánlott zenekari listáján is rajta van.
Az Egyesült Államok legfontosabb showcase eseményén több tízezer szakmai vendég – menedzserek, koncertszervezők, zenei szakemberek – keresi a következő nagy dobást a zenében. Előttünk bizonyíthatott a Belau, akik 2016-ban még az Induló Előadói Alprogramban támogatott zenekar voltak, majd egy évvel később már Mary PopKids vendégelőadójaként juthatott pályázati forráshoz előzenekari támogatás keretében. Két nemzetközi pályázaton is sikerrel indultak, így két évvel ezelőtt nemzetközi turné megvalósítására, és a Hegyi Dórival közös Island Of Promise című daluk nemzetközi promóciójára is finanszírozást nyertek. Most pedig nagyszerű kritikákkal távoztak Amerika legnagyobb showcase eseményéről.
A fesztivál másik magyar szereplője a Bohemian Betyars volt. Ők 2015-ben még előzenekarként kaptak támogatást a Paddy and The Rats pályázatán keresztül. Viszont 2017-ben már közvetlenül pályáztak, így vendégelőadóként a Manó One Man Bandet és a Ricsárdgír zenekart vihették magukkal a turnéjukra. A kettő között pedig nemzetközi turné megvalósítására is sikeresen pályáztak a Hangfoglaló Programhoz, aminek köszönhetően többek között az amerikai SXSW-re is eljuthattak.
A harmadik Hangfoglaló támogatott szereplő Boggie volt, aki 2013-ban a Parfüm című dalával robbant be a köztudatba, majd két évvel később ő képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ebben az évben nyert két pályázaton is támogatást a programtól: előzenekarként az InFusion Trio felléptetésére, és európai koncertturnéja megvalósítására.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink