A nyár legjobb napjai még csak most jönnek: indul a SZIN

2017. 08. 17.

Egy hét és vége a nyárnak, azonban még mielőtt szomorkodni kezdenénk ne feledjük, a java még hátra van, ugyanis augusztus 23-án indul a Szegedi Ifjúsági Napok, a legjobb módja annak, hogy emlékezetesen zárjuk a nyarat. A SZIN az ország egyik legrégebbi fesztiválja – jövőre ünnepli 50. születésnapját – a régi recept, a több ezer egyetemista, a Tisza-part és persze a szuper koncertek pedig remek ellenszerei a nyárvégi szomorúságnak. Idén bőven lesz is okunk a boldogságra, többek között olyan előadók lépnek fel a SZINen, mint Naughty Boy, az Enter Shikari, Inna, a Halott Pénz vagy éppen a Tankcsapda.

Persze a SZIN a zenei műfajok terén is igazán sokszínű, a kemény vonalas muzsikáktól kezdve az elektronikus és világzenén át a pop előadóig mindenki képviselteti magát.
A napfény városában már szerdán indul a buli, ahol a post-hardcore Enter Shikari állati energiáival durrantja be a Borsodi Nagyszínpadot dubstep, trance és drum and bass ütemekkel átitatott dalaikkal, utánuk pedig a Tankcsapda folytatja. De itt lesz még velünk Naugthy Boy is, aki egy külön, exluzív live show-val és legnagyobb slágereivel érkezik a SZIN-re az utolsó napon. Táncoltat még Inna és Észtországból érkezik hozzánk NOËP, aki indie inspirálta dalait keveri dance ütemekkel. A világzene szerelmeseinek is lesz különlegesség: a Shantel&Bucovina Club Orkestar a legnagyobb tömegeket megmozgató fesztiválokon lép lep a Glastonbury-től a Szigetig, érkezik a“Balkán rezeseinek királya” Boban Markovic és zenekara és visszatér az őrületes táncmulatságairól híres Russkaja, akik szívükbe zárták Szegedet és fáradhatatlan közönségét. A hazai szakma színe-java is „felvonul” a Tisza-parton, a folyamatos táncról olyan előadók gondoskodnak, mint a Halott Pénz, a Wellhello, a Blahalouisiana, a helyi kötődésű Honeybeast, az idén 10 éves Budapest Bár, a Csík zenekar a Kürtős Tanáccsal kiegészülve, a Brains, a Vad Fruttik, a 30Y és a Random Trip is. Persze, a koncerteken túl is bőven akad látni és tennivaló a SZIN-en: minden délután lesz Dumaszínház, idén több medencében is megmártózhatunk a fesztivál területén és több tucat civil szervezet, egyesület, alapítvány és intézmény is felvonul játékaikkal és különféle ismeretterjesztő programjaikkal.

A SZIN arra is büszke, hogy nemcsak, hogy a legnagyobb múltra visszatekintő hazai fesztivál, de az egyetlen Greener Festival díjas rendezvény is Magyarországon. Nem hiába érdemelte ki ezt a címet, ugyanis olyan öko-rafináltságokkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelemre és dolgoznak azon, hogy minimalizálják a fesztivál ökológiai lábnyomát, mint a tavaly nagy népszerűségnek örvendett Jégpohár, az Ehető kanál, a Szalma Szívószál, a RE:kocsma vagy éppen a Komposzt WC. A visszaszámlálás tehát elindult, augusztus 23. és 26. között indul a nyár legnagyobb búcsúztatója a SZIN. Ne hagyd ki te sem!
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink