A Neoton Swing már kapható nálunk!

2013. 03. 14.

Szombaton nagyzenekar kíséretében énekel, az album már kapható nálunk!

Volt idő, amikor divatos volt a retro. Aztán ez a szó értelmét vesztette, mert olyan korszakba léptünk, ahol minden új irányzat egy technikailag felturbózott régi. A DJ-k uralma után logikusan következett az ellenkezője - a nagy zenekarok nyújtotta élmény. Az egyre betegebb hangzásokat produkáló elektronikus zene szüli az élő hangszerek és a békebeli zenék iránti nosztalgiát, elvégre hús-vér-fül-szív emberek vagyunk, akármennyire is más irányba visz minket a mai világ.
A Neoton Swing történet dupla csavar. Az Unbending Trees frontembere, Hajós Kristóf ötlete volt, amit két másik tehetséges fiatalember, Honyec Ferenc és Galambos Zoltán fejlesztette és prezentálta Pásztor Lászlónak. Vagyis mai fiatalok ajánlottak az előző zenei nemzedéknek, hogy egy 80 éves stílust elevenítsék fel.
Pásztor László hívta fel Csepregi Évát, hallgassa meg a fiúk által új zenei köntösbe öltöztetett Neoton-slágereket: a jól ismert dalok swing és soul hangzásban szólaltak meg, ami azért is nagyon tetszett Évának, mert régóta dédelgette a gondolatot, hogy más zenei stílusokba kalandozzon. Honyec Ferencékhez később Czomba Imre is csatlakozott, így összeállt a végleges alkotócsapat, akiket más zenészekkel együtt az ezeket a dalokat tartalmazó albumon is hallhatunk.
Azt a hangulatot és életérzést azonban, amelyet ez a stílus és a dalok igazán sugallnak, élőben tapasztalhatjuk meg igazán majd a SYMA Csarnokban. A színpadon ugyanazok a zenészek lesznek a közreműködők, akiket az albumon is hallhatunk két vokalistával, Micheller Myrtillel és Lukács Andreával karöltve, valamint hogy a hangzás még autentikusabb legyen, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar játékát is élvezheti a közönség. Az élményt persze az teszi majd igazán teljessé, hogy a dalok a látványnak köszönhetően szinte megelevenednek majd a színpadon!
„ A jazz és a swing igazi kaland, kihívás és a szabadság számomra! Szeretnék mindenkit meghívni, hogy jöjjön és kalandozzon velem!” (Csepregi Éva)
Ezt a lemezt most tényleg mindenkinek ajánljuk 20-tól 100 éves korig!
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink