A Metro nagylemez 50 év távlatából

2019. 12. 05.

Horváth Gergely vendége ezúttal Sztevanovity Zorán volt, a lemezjátszó tűje alá pedig a Metro idén éppen ötvenéves nagylemeze került.

 

Fél évszázad legfontosabb anekdotáit, történeteit és mérföldköveit nem egyszerű feladat összefoglalni egy kétórás beszélgetésben. Horváth Gergely, nagysikerű Lemezjátszó Classic sorozatával, amellett, hogy igyekszik újra népszerűvé tenni a lemezhallgatást és magát az album-formátumot, pontosan ezt a célt tűzte ki magának, a magyar könnyűzene legikonikusabb dallamai és alakjai társaságában.

A novemberi beszélgetés alkalmával is bőven akadt mit feleleveníteni. Zorán, Horváth Gergely és lelkes közönsége segítségével, akikre az egész este folyamán számítani lehetett, ha egy kis pontosításra volt szükség az évszámokat vagy helyszíneket illetően, alaposan kivesézték a Metro 1969-ben megjelent nagylemezét, és persze az azóta eltelt ötven év legfontosabb eseményeit. Megtudhattuk, hogy miért csak egy stúdiólemez jelent meg a Metro fennállása alatt, milyen nehézségei vannak egy klubkoncerteken már bejáratott dal felvételinek, vagy milyen érzés volt kelet európai zenészként a Marshall londoni raktárában erősítőt válogatni.

A rengeteg mesélni és felidézni való között természetesen jutott idő a teljes lemez meghallgatására is. Ülök egy rózsaszínű kádban, Citromízű banán, Egy szót se szólj – hogy tényleg csak a legnagyobb slágereket említsük. Ezek mind felcsendültek a kicsit sercegő, néha pattogó, de ezáltal a valóban autentikus zenehallgatás élményét nyújtó lemezjátszón. Sztevanovity Dusán legendás sorai, a Rottenbiller utcai stúdió csembalója és orgonája, vagy a néha egészen hosszúra nyúló improvizatív jellegű részek, egészen más élményt jelentenek eredeti vinylen hallgatva.

Horváth Gergely műsora, amely az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram közreműködésével valósul meg, nem csupán arra törekszik, hogy bemutassa a hazai könnyűzene történetét leginkább formáló lemezeket és azok előadóit, de célja, hogy felhívja az érdeklődők figyelmét a tudatos zenehallgatás élményének a fontosságára. Legyen az egy igazi klasszikus, vagy a legújabb feltörekvő zenekarok anyagai, a lényeg, hogy ebben a rohanó világban adjunk időt a zenének, a lemezeknek, és ezáltal persze magunknak is.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 07. 31.
Napjainkban dalszövegírással és zenekészítéssel foglalkozik főállásban. Csabi számára minden dal egy történet, amelyben az érzéseit, az élettapasztalatait és a gondolatait szeretné átadni a hallgatóknak.
2026. 07. 28.
Christian Eigner Berlinben is a 101 Hanggal lép színpadra. A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére.
2026. 07. 28.
Fergeteges koncerteknek és egy véget nem érő retro disco estének lehetnek szem és fültanúi mindazok, akik ellátogatnak augusztus 1-jén Balatonszárszóra, a Party Fészek nevű helyre
2026. 07. 27.
zzlotss egy több évtizedes múlttal rendelkező underground zenei producer és sokoldalú alkotó. Zenéjében az élő hangszeres játék – főként a gitár és a billentyű – mesterien ötvöződik a modern stúdiótechnikával és az aprólékos hangmérnöki munkával.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink