A koronavírus-járvány hatása az élőzenei- és fesztiválszektorra

2020. 04. 06.

A Music Hungary Szövetség és a Hétfa Kutatóintézet készített egy, a könnyűzene COVID-19 veszélyhelyzet miatti válságát elemző javaslatcsomagot, melyet múlt héten eljuttatot a Kormányzathoz is. 

A koronavírus-járvány az élőzenei és fesztivál-szektor azonnali és teljes leállását okozta - felkészülési idő, kárenyhítés és pótlólagos üzleti irányok kidolgozásának lehetősége nélkül – írják a szerzők.
A 2020 évre előzetesen közel 40 milliárd forintra becsült élőzenei szektorban a rendezvények 70%-a elmaradhat a járvány miatt. 

Számításaik szerint összesen közel 36 ezer dolgozót érint érzékenyen az élőzenei szektor leállása. A rendezvények elmaradása miatt többségük jövedelem és munka nélkül maradhat az elkövetkezendő hónapokban.
Gyors beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy a zeneszék és segítőik a korlátozások lejárta után visszatérhessenek a közönség szolgálatába, és hogy ne kerüljenek visszafordíthatatlan csődhelyzetbe a következő hónapokban.

Nemzetközi példák is azt mutatják, hogy most elengedhetetlen az állam segítsége. Nemcsak a gazdagabb nyugati országok segítik a bajba került művészeket. 

Romániában azok, akik művészként tevékenykednek a kreatív iparágakban, regisztrálhatnak a munkaügyi hivatalnál egy olyan támogatásra, amivel az átlagbér 75%-ának megfelelő juttatás érhető el számukra havonta. Az intézkedés fontos eleme, hogy nem muszáj hozzá vállalkozónak vagy foglalkoztatottnak lennie az adott művésznek, elég ha szerzőként regisztrálva van a helyi közös jogkezelő szerveknél.

Véleményük szerint a szektornak Magyarországon is azonnali, jelentős mértékű, vissza nem térítendő és bürokráciamentesen hozzáférhető állami segítségre van szüksége.
A Music Hungary Szövetség javaslatokat fogalmazott meg az iparág vállalkozásainak segítésére: 
- Munkáltatói járulékkedvezmény meghosszabbítása: járulékok elengedése az év végéig. 
- Támogatási alap létesítése a szektor vállalkozásainak azért, hogy a 2019-ben igazolt (személyi jellegű költségeken felüli) működési költségeik maximum 50%-ig támogatást kaphassanak. 
- Az élőzenéhez kapcsolódó tevékenységek ÁFÁ-jának csökkentése 5%-ra, átmenetileg 2021 végéig. 
- Jegyvisszaváltás szabályozásának felülvizsgálata. 
- EU-s projektek és más nemzetközi finanszírozású projektek magyar nyerteseinél a projektek teljes időszakára szükséges önrész előrehozott kifizetése.
- A közmédia sugározzon és rendeljen meg több magyar zenei tartalmat, így segítve a számára és stratégiailag fontos szektor túlélését. Javasoljuk a magyar zenei kvóta 10-15% százalékpontos megemelését a rádiós zenei kvóták esetében olyan módon, hogy az napon belül teljesítendő legyen, de az éjszakai órák is beleszámítsanak. Élő, virtuális koncertek támogatása.
További javaslatokat is olvashatsz a tanulmányban. 

"Zenészekre szükségünk lesz a járvány alatt és után is: elengedhetetlenek ahhoz, hogy most tartalommal tölthessük fel otthonainkat, és hogy majd felszabadultan ünnepelhessük a járvány végét".

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink