A kéket vagy a pirosat? Péterfy Bori & Love Band legújabb dala!

2018. 09. 30.

Vadonatúj felvétellel jelentkezett az ország elsőszámú alternatív-pop zenekara, a Fonogram-jelölt Péterfy Bori & Love Band. Az új szám ihletadója a Színházak Éjszakája nevű rendezvény, amelynek a szervezői pár hónapja keresték fel a bandát, hogy írjanak egy a színházhoz kapcsolódó új számot. A felvételhez a zenekar barátja, Saiid, az Akkezdet Phiai sztárja csatlakozott, a végeredmény pedig legalább annyira lett filmes-mátrixos, mint színházas. A Színházak Éjszakája idén már hetedik alkalommal kerül megrendezésre (ezúttal szeptember 22-én), és egy olyan maratoni este lesz a fővárosban, amelynek során 31 (!) színházi előadást és programot lehet megnézni csupán egyetlen karszalaggal.

Az „A kéket vagy a pirosat” című felvételhez egy ötletes videóklip is készült, amelyben Bori az összes női szerepet magára vállalta, így a sarki fűszeres szexi eladójaként, vaduló popsztárként, sőt, szigorú rendőrnőként is megnézhetjük a bomba formában levő énekesnőt, aki sikeres színésznő is egyben! Bori a világhírű Krétakör színtársulat tagjaként egész Európát bejárta, és alakításáért a francia kulturminisztertől kapott névre szóló, elismerő levelet. Színjátszó tehetségét fantasztikusan viszi bele zenekari fellépéseibe, melyek elképesztően izgalmasak, energiával telítettek.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink