A Junkies legendája tovább él!

2015. 08. 31.
Ki gondolta volna, hogy a Junkies első lemezének megjelenése óta már húsz év telt el?!  Az azóta legendássá vált albumról, akkor még nem is sejthették, hogy milyen sikeressé teszi a későbbiekben a zenekart. Ennek örömére 2015. szeptember 4-én visszatérnek a gyökerekhez és a Barba Negra Track-ben valami olyat tesznek, amit még soha! Az első számtól az utolsóig lejátsszák a 20 éves karrierindító albumot! Ugye jól hangzik!
A Junkies Káros az egészségre című korongja 1995. októberében került az üzletekbe. Ugyan ezt megelőzően a zenekar átment pár tagcserén, szerencsére ezen a lemezen már semmi sem volt érezhető a viszontagságokból. Csak az a mocskos punk maradt, ami igazán naggyá tette őket.
A zenekar tehát érthető módon a mai napig büszke első gyermekére, így a 20. évfordulóra valami igazán különlegessel szeretne kedveskedni kitartó és hűséges rajongói számára. Ennek örömére játsszák le a Barba Negra Track-ben szeptember 4-én az egész albumot, ami egyben azt is jelenti, hogy olyan dalok is elhangoznak majd élőben, amelyeket még sosem játszottak le nagyközönség előtt. A Káros az egészégre album bulijához, természetesen készült egy teaser is. Olyan nevek mesélnek a videóban a lemezről, mint Balázs Mihály (Fatal Error), Kőváry Zoltán (The Trousers), Takács Vilkó (Ganxsta Zolee és a Kartel), Pachmann Péter, Molnár Tamás, Tarján Zsófia Rebeka (Honeybeast), vagy Rónai Dávid.
És ha már itt tartunk! Ugye senki nem gondolta, hogy vendégek nélkül ünnepel a Junkies? Az este nyitányaként a Központi Hatalom lép fel, akiket csakis szülői felügyelet mellett ajánlunk. Őket követi a The Trousers, akik pedig remek rock and rollal szolgálnak majd a nemes egybegyűlteknek. Ez eddig jól hangzik, pedig a Káros az egészségre lemezbemutató csak ezután jön. Káros? Nem igazán! Kötelező a részvétel? Mindenkinek!
 
18.30: Kapunyitás
18:40: Központi Hatalom
19:20: The Trousers
20:20: Junkies

Vendégek lesznek: Tarján Zsófia (Honeybeast), Takács Vilmos 'Vilkó' (Ganxsta Zolee és a Kartel). További nevek hamarosan!

Jegyek:
1500 Ft,- 2015.07.14-től 08.31-ig
2000 Ft,- 2015.09.01-től

Jegyértékesítés:
Barba Negra Track jegypénztár:
H-Szo:15:00 – 20:00 óráig (Programnapokon: 15:00 – 21:30 óráig)
Cím:1117 Budapest, Neumann János u. 2. (Rákóczi híd, budai hídfő)
Online jegyértékesítés:
Barba Negra Track rendszerében:
http://track.barbanegra.hu/junkies_20150904
Ticketportal rendszerében:
http://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=47338

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink