A játékipar zenei jogdíjakat termel

2008. 07. 15.

Nem várt irányból dobtak mentőövet az évek óta zsugorodó piacú zenekiadóknak: úgy tűnik, egy számítógépes játék jelentheti a(z egyik) kiutat a válságból. A Guitar Heróról van szó, amely kisebb csodákra képes: nemcsak a zenei jogdíjbevételeket többszörözi meg, de még a CD-eladásokat is fellendíti.

Az Aerosmith veterán együttesnek számít a rockszakmában, hiszen a hetvenes évek óta tartósan jelen van a színpadon és a boltokban. Generációk nőttek fel a zenéjén, de az újabb kori piaci krízis őket sem kerülte el: a rajongótáboruk java együtt öregszik velük, és a fiatalabb korosztályból verbuválódott híveik legfeljebb az inteneten (ingyen) hallgatják őket. Így volt ez egészen a közelmúltig. Mostanában viszont újra tinédzserek milliói próbálgatják lefogni a jellegzetes Aerosmith-akkordokat - igaz, nem gitáron, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, hanem a számítógép vagy a játékkonzol billentyűzetén, illetve a gitár alakú játékvezérlőn.

Történt ugyanis, hogy a Guitar Hero számítógépes játékba bekerült az Aerosmith, új fejezetet nyitva a zenekar - és talán a zeneipar - történetében. Ebben a játékban a szereplőknek egy létező együttes életébe kell virtuálisan bekapcsolódniuk, belebújva a gitáros (újabban esetleg a dobos) bőrébe. A "műsorba" természetesen a zenélés is beletartozik, a hangszeres játékot azonban nem kell megtanulni: az akkordok lefogása és a pengetés meglehetősen leegyszerűsített módon, gombok nyomogatásával, a monitor visszajelzései segítségével történik. A zenélés élménye viszont valóságos, és a Guitar Hero (meg a hasonló RockBand) hihetetlenül népszerű.

Olyannyira, hogy egyre komolyabb hányadát adja a játékhoz csatlakozó zenekiadók és zenekarok bevételeinek. Ebben a világban szinte csak jogtiszta (jogdíjas) zenevásárlás létezik. A pénzt alapvetően a játék gyártója fizeti a zenekiadónak (telik rá a tízezer forint fölötti árból). A hamisítás - ha nem is lehetetlen - meglehetősen szűk körű: léteznek ugyan az internetről ingyen letölthető "zenecsomagok" is, ám ezek minősége össze sem hasonlítható az eredetivel. Ahhoz, hogy valaki egy zeneszámot "átírjon" a Guitar Heróra, a speciális fájlformátum, illetve az eredeti zene és a játékos által bejátszott hangok összhangját vezérlő parancssorok bonyolultsága miatt mindenképpen programozói tudás kell. A zenéket tehát döntően a játékkal együtt veszik, illetve jogtiszta forrásból (például az Xbox Live-ról) töltik le a játékosok, ami üdítően hat a kiadók forgalmára. Az Aerosmith után várhatóan a Metallica, a Beatles, a Rolling Stones, a Doors is megjelenik a Guitar Heróban. A lépéstől nem csak a közvetlen jogdíjbevételek megugrását remélik, a tapasztalatok szerint ugyanis a játék a CD-vásárláshoz és a koncertlátogatáshoz is kedvet teremt a fiatalok körében. Azaz nemcsak a jogdíjfizető zenevásárlók köre, hanem a rock őskövületeinek rajongótábora is bővül.


Népszabadság > Hargitai Miklós  > 2008. július 15.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 10. 03.
Szeptember 15-én bejelentették a Meta One szolgáltatást. Ez egy előfizetéses rendszer, amely extra AI-, publikálási, elemzési és közönségépítési funkciókat ad. Milyen előnyöket és hátrányokat tartalmaz az új megközelítés?
2026. 09. 21.
Szeptember 24–26. között az A38 Hajón és a Fonóban kortárs improvizáció, pszichedélia, elektronika, minimalizmus, neo-classical és rock találkozik a programban.
2026. 09. 21.
Forr a levegő a zeneiparban, perek és megállapodások gyakran egyszerre zajlanak ugyanazon szereplők között. Suno visszafejlődése, Spotify AI personák, "szalonképes" AI zenék. Titánok és kalózok harca. Spoiler - mind a ketten nyernek. Csak mi nem.
2026. 09. 21.
Október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink