A Dope Calypso Portugáliában és Spanyolországban

2018. 04. 06.

Csütörtökön jelentette be showcase-fellépőit Európa egyik, ha nem a legnagyobb fesztiválja, a barcelonai Primavera Sound, aminek szakmai eseménye, a Primavera PRO a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) jóvoltából magyar fellépőt is a soraiban tudhat! Idén a Dope Calypso is felléphet Európa egyik legfontosabb fesztiválján, első magyarországi fellépőként. A könnyűzenei exportiroda másfél éves munkájának gyümölcse ért be ezzel a meghívással.
A Dope Calypso egyre határozottabban van jelen a magyar és a külföldi könnyűzenei színtéren, aminek eredményeként most egy újabb hatalmas lehetőség nyílik meg előttük. A barcelonai Primavera fesztiválon Európa és a világ zenei szakemberei fognak összegyűlni, hogy a meghívott előadók közül kiválasszák és akár leszerződtessék a következő nagy dobásokat.

Kelemen László frontember zenekara két koncertet is ad majd a hivatalos fesztiválprogram részeként. Az elsőt a PrimaveraPRO saját showcase rendezvényén a MACBA-ban, ahol a konferencia is zajlik. A másikat pedig az idén is teltházasnak ígérkező fesztivál NightPro színpadán, ami közvetlenül a tengerparton, a nagyszínpadok mellett foglal helyet, és aminek a backstage-tere a szakmai delegáció közös találkozóhelye is. A fesztiválon többek között olyan eladók lépnek fel, mint Björk, az Arctic Monkeys, a Nick Cave and the Bad Seeds, Lykke Li, a The National vagy a Belle and Sebastian, a háromnapos bérletek pedig már márciusban elfogytak.
A Primaverára – szintén a Hangfoglaló Program és annak exportirodája, a HOTS jóvoltából – magyar delegáció is megy. Januárban zárult le a jelentkezés a Hangfoglaló Program nyílt kiírásán. Mindezek mellett pedig a HOTS csapata dolgozik azon, hogy a konferenciaprogramban is legyen magyar előadó. Ezekkel az előre lépésekkel pedig idén egy olyan folyamat indulhat el, aminek eredményeként a következő években tovább növekedhet majd a magyar jelenlét az Ibériai-félszigeten.
Szintén Dope Calypso egyedüli magyarként utazhat Portugália legnagyobb showcase eseményére.
A frankfurti Musikmessével egy időben, április 11-14. között zajlik Portugáliában a Westway LAB Fesztivál is. A szakmai közönség előtt hazánk egyedüli képviselőjeként a Dope Calypso, a Hangfoglaló Program támogatottja fog fellépni.
A Westway LAB Fesztivál Portugália első dalszerző tábora, illetve showcase rendezvénye, amit zeneipari konferencia és művészeti programok, különleges előadások színesítenek. A négynapos eseményt 2014 óta rendezik meg, idén a portugáliai Guimarães-ben. A fesztivál egy együttműködési platformot kínál, a nevét pedig onnan kapta, mert a szervezők céljai szerint egyfajta laboratóriumi kísérletezésre van itt lehetőség. A kreativitás ösztönzésére a városba elismert és feltörekvő, nemzetközi és hazai, innovatív és purista alkotókat hívnak meg mindenféle művészeti ágból és területről.

Idén a portugál előadók mellett kiemelt számban osztrák zenészek kaptak meghívást, akikhez amerikai, japán, szlovén művészek, és egyedüli magyarként a Dope Calypso is csatlakozik. A zenekar 2016-ban a Stenk dalversenyének győzteseként kapott szigetes fellépési lehetőséget. Tavaly novemberben már negyedik albumukat jelentették meg, amivel további pozitív kritikákat sikerült bezsebelniük. Innentől már nincs megállás, egyértelműen a nemzetközi színtér felé vették az irányt.
A fesztivál ehhez biztosan megfelelő terep lesz, hiszen az előző évi magyar fellépő sem jött el üres kézzel. Az Ivan & The Parazol itt ismerkedett meg Nelson Graf Reis portugál punk-rock gitáros-hegedűs-énekessel, a We Bless This Mess dalszerzőjével. Az alkalminak indult együttműködés olyan jól ment, hogy végül egy teljes nagylemezzel álltak elő, és létrehozták a The Melonas projektet. Idén a kapcsolatépítésre és a közönségük növelésére a Dope Calypso-nak adottak a lehetőségei, akik tavalyi portugál turnéjuk után térhetnek vissza az ország legfontosabb szakmai eseményére.

Itt töltheted le a zenekar eddig megjelent lemzeit: Dalok.hu/dopecalypso

Forrás: Hangfoglalo.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink