A dal, amiért Radics Gigi 18 ezer kilométert utazott

2018. 12. 06.

Éld át újra Magyarország legnagyszabásúbb mesemusicaljét Radics Gigi és Varga Viktor vadonatúj zenéjével. A fülbemászó slágerhez egy olyan videóklipet készítettek az alkotók, amelyben a tavalyi előadás varázslatos pillanatait mutatják be. A csoda idén sem marad el, hiszen 12 játékra újra összeáll a szupercsapat.

Az összeszokott sztárpáros, Radics Gigi és Varga Viktor „Felhőkre színesen” című számával nyitja meg az idei Álomutazó-szezont, az élmény fokozásaként pedig december 7-én jelenik meg az Álomutazó CD/DVD csomag is. Gigi éppen Új-Zélandon volt, amikor megkapta a szöveget, és 18 ezer kilométert utazott, hogy felvegye a dalt.

Az albumon felcsendülő számokat ismét a Rakonczai Viktor - Orbán Tamás szerzőpáros jegyzi, akiknek „A játékkészítő’ platinalemezes zenéjét köszönhetjük. A korongon a slágervárományos „Felhőkre színesen” című felvételen kívül további 17 szerzemény hallható Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi, Hajdu Steve, Varga Viktor, Zséda, Schell Judit, Keresztes Ildikó, Falusi Mariann és Ábel Anita előadásában.

A tavalyi év legsikeresebb szuperprodukcióját mintegy 50 ezren látták, az érdeklődés pedig akkora volt, hogy idén 12 előadással készülnek a szervezők, melyekre hipergyorsasággal fogynak a jegyek.
A musical egy olyan utópisztikus világba repíti a nézőket, ahol az emberek már nem alszanak, éppen ezért már nem is álmodnak, de a tízéves kisfiú, Tomi egy álombáránnyal karöltve harcba indul, hogy megmentse az álomvilágot.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink