A Cseh Tamás Program új neve Hangfoglaló

2017. 10. 24.

Az NKA Cseh Tamás Programja 2014. május 12-én indult útjára. Az azóta eltelt három évben a CSTP példa nélküli sikereket ért el az induló zenekarok pályára segítésében, a fővárosi és különösen a vidéki klubélet felfrissítésében, a könnyűzenei örökség megőrzésében, megkerülhetetlenné vált a zeneimenedzsment-oktatás és a vidéki tehetségkutatók támogatásában.

Hálánkat és köszönetünket fejezzük ki Cseh Tamás családjának, amiért indulása óta támogatták a programot és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül engedélyezték a név használatát, amivel a századvég hazai zenei kultúrájának meghatározó művészére, egy korszak idoljára emlékezhettünk.

Fontos időszak zárul most. A CSTP messze túlnőtte azokat a kereteket és célokat, amelyeket annak idején meghatároztunk. Hónapok óta zajlik az a szakmai beszélgetés, melynek témája a program jövője; szűkítsük-e a támogatást a program névadójának szellemi, művészi öröksége illetve egyfajta zenei stílus irányába vagy nyissuk szélesebbre a kapukat és műfajoktól, irányzatoktól függetlenül karoljuk fel a fiatal tehetségeket.

Az egyeztetések eredményeként az NKA vezetése és a programot működtető Kollégium tagjai a program nevének változtatása mellett döntöttek. A jövőben Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Programként (röviden Hangfoglaló Program) visszük tovább azokat a projekteket, amelyek eddig a Cseh Tamás nevével fémjelzett programhoz kapcsolódtak. Ugyanakkor azt szeretnénk, ha a névváltás újabb lendületet adna a támogatási rendszernek és ezen keresztül a hazai könnyűzenének.

A 2017. október 6-a előtt született döntések nyomán megvalósuló pályázatok és programok továbbra is a régi néven futnak tovább. Az új pályázatokat már a Hanfoglaló Program keretében hirdetjük meg, melynek első hivatalos eseményét október 26-án tartjuk az A38 hajón, ahol kihirdetjük az Induló Előadói Alprogram és a Klubtámogató Alprogram nyerteseit. Ezen időpontig a közérdekű közlemények és információk a továbbiakban is a már jól ismert felületeken érhetőek el.

Forrás: https://www.csehtamasprogram.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink