A Boyongó zenekar nyerte az Öröm a Zene nagydöntőjét

2024. 10. 14.

Közel ezer zenekarból a Boyongó nyerte az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2023-2024-es évadát a múlt hétvégi nagydöntőben. Az év felfedezettje az L1 zenekar lett, és kimagasló zenei tehetségükért hatan kaptak Újfalusi Gábor-díjat.

Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója szerint mára egyértelműen látszik, hogy többek között a Covid okozta bezártságban a fiatalok sokat gyakoroltak a hangszereiken és sikeresen csiszolták tudásukat a neten fellelhető nívós oktatóanyagok segítségével. Ennek is és az internet kínálta zenei világlátásnak köszönhetően magas minőségű és szerteágazó műfaji korlátok nélküli koncerteket láthatott a szakmai zsűri a kétnapos döntőben.

Az Öröm a Zene 24 magyarországi és határon túli tehetségkutatójáról jutottak be a legjobbak a hétvégi döntőbe, hogy összemérjék tudásukat, és megküzdjenek az 1 millió forintos fődíjért. Az együttesek koncertjeit egy hatfős zsűri nézte végig és pontozta, nevezetesen Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója, gitártanár, zenész, Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője, Lombos Márton producer, dalszövegíró, előadó, Major Eszter, Artisjus-díjas szövegíró, Nagy Szabolcs zenei újságíró, PR-szakember és Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus. 

A zsűri döntése értelmében 10 produkció jutott be a Hangfoglaló Program induló zenekari meghallgatására, a következő helyezésekkel: 

10. avEEva,
9. Fegyverneky Levente
8. The Rovig Chess Club
7. L1
6. Backdoor People
5. Butterbros
4. Cancel
3. The Age
2. Visionless Humanity
1. Boyongó

Az első helyen végzett iszkaszentgyörgyi Boyongó, a keszthelyi Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjéből jutott a fináléba. A héttagú együttes zenéje folk zenei alapokra épül, és számos egyéb zenei stílus elemeivel ötvözik, mint pl. a hip-hop, a progresszív pop-rock és a trance. 

Kimagasló zenei tehetségükért öt zenész kapott Újfalusi Gábor-díjat, nevezetesen Karsai Dániel, a Cancel dobosa, Meretei Ákos, a moszkvatér basszusgitárosa, Kollarics Anna, a Totoro dalszerző-szövegíró énekesnője, Németh László, a Visonless Humanity dobosa, Pongrácz Benedek, a The Roving Chess Club és a Klisé gitárosa, továbbá a komplett Backdoor People zenekar.

Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója a tehetségkutató-sorozat 2023-2024-es évadában több ezer kilométert megtéve jelen volt az összes megyei megmérettetésen, végighallgatva több, mint 200 formáció koncertjét.
- Egyre tanultabbak, látványosan képzettebbek a mai fiatalok, illetve az is látszik, hogy a digitális korosztályt rengeteg impulzus éri, kinyílt a zenei tudatuk, és egyre több műfajból merítkeznek sikeresen.

Andrásik Remo szerint az Öröm a Zene döntőjében mindannyian hihetetlen tudással zenéltek, és az is látszott, hogy ezen felül mindenki másra összpontosított, legyen az maga a szerzemény, tehát a dal erőssége, vagy a dalszövegek, illetve az előadásmód. Nyilván most azok jutottak a top 10-be, akiknél a fenti szempontok együttes megléte a leginkább kézzelfogható volt. 

- Az érvényesülésüket nehéz megjósolni, nincs az a zeneipari szakember, aki a jövőbe látna – fogalmazott Andrásik Remo. - Az viszont egyértelműen látszik, hogy a döntősök elképesztő munkát fektettek a felkészülésükbe, és hitem szerint ez majd meg is hozza az eredményét. A mi hivatásunk nem rövid távú gyors-korcsolya, hanem maratoni futás, és valamikor valamilyen eredménnyel mindenképp járnia kell a befektetett energiáknak. Az Öröm a Zene küldetésének fontos része, hogy olyan célt tűz ki a fiatalok elé. amiért érdemes dolgozni, és ugyan ma még talán csak emiatt vágtak bele ebbe az extra energiabefektetésbe, de hamarosan maguk is ráébrednek arra, hogy tulajdonképpen nélkülünk is képesek a kitűzött céljaikat megvalósítani. Az Öröm a Zene folytatódik a következő évaddal, az első döntő november 17-én lesz Pakson. 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 02. 09.
AKC Misi két évnyi csendet tört meg „Haditerv” című dalával, mellyel nem csak azt üzeni, hogy visszatért, hanem azt is: maradni készül. És hogy mi a haditerv a „Haditerv” után? „Szeretném, hogy minden szempontból jobb legyen a zeném.
2026. 02. 07.
Most ott tartunk, hogy a zenészek megvetéssel beszélnek az AI-ról, a nem zenészek pedig vigyorogva posztolnak AI-val készített butuska dalokat. A technológia fejlődésével a komolyabb alkotók is beépítik az AI szoftvereket az eszköztárukba...
2026. 02. 07.
A fesztivál fontos eleme a kétnapos szakmai konferencia, amely nemzetközi és hazai szakemberek részvételével vizsgálja a világzene és a kapcsolódó szcénák aktuális kérdéseit, ezért a zenészeknek is ajánljuk.
2026. 01. 26.
Az Angliában élő magyar énekesnő és producer igényes electro-pop lemeze a Dalok.hu-n debütál, még a hivatalos megjelenés előtt. Nagy Edi hét év után először érkezik Magyarországra zenélni, és április 11-én (szombaton) a Szimpla kertben ad koncertet.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink