A 10 éves Fekete Zaj még mindig a legizgalmasabb fellépőket hozza

2019. 08. 12.

Újra jelentkezik a Fekete Zaj Fesztivál, a mátrafüredi Sástó mellett. A válogatott hazai és nemzetközi zenekarokat felvonultató háromnapos rendezvény több év takarékláng után most a régi, de időközben felújított helyszínen, megújult szálláslehetőségekkel tér vissza, megőrizve azt a kis fesztiválokra jellemző egyedi hangulatot, amely az elmúlt 10 évben védjegyévé vált. Idén augusztus 16-19. között (vagyis hétfőn is!) több mint 50 különleges zenei élményt kínáló együttes játszik majd a Mátra csillagai alatt a Zajongóknak.

A fesztivál a megszokott módon nagyon izgalmas zenei programot kínál, a hazai és a nemzetközi alternatív és underground szcéna legjobbjai közül válogatva. A három nap alatt több mint 50 csapat, köztük nagyjából 10 külföldi együttes játszik majd. A VHK Zajos fellépése már hagyománynak tekinthető. Idén láthatjuk a sodró hangulatú francia post metal csapat, az Alcest koncertjét; ez a csapat shoegazing és black metal elemeket egyaránt ötvözve készíti albumait 2000 óta. Itt lesz a svéd Anna von Hausswolff, akinek a zenéje műfajok felett áll, inkább afféle rituáléként élhető meg, amely a lélek és a vér hangjait sugározza magából. 

A synthpop / EBM vonalat erősíti az Aesthetic Perfection érkezése Los Angelesből, az experimentális rockot kedvelők pedig a svéd/angol Crippled Black Phoenix koncertjére készülhetnek. Itt lesz az izlandi snyth-punk darkwave csajtrió, a Kælan Mikla. A budapesti klubélet legmenőbb csapatai is megjelennek: játszik a Middlemist Red, a Gustave Tiger, a Black Bartók, a Dope Calypso, a Képzelt Város, az Entrópia Architektúra, a Pyoba, a Zivatar, valamint a Perihelion, az Agregator, a Shapat Terror, a divideD, az Arkhé, Csihar Attila és még sokan mások.
A teljes program: https://www.feketezaj.hu/fekete-zaj-program
Itt vásárolhatod meg a bérleted, napijegyed a Fekete Zaj Fesztiválra: https://www.feketezaj.hu/jegyvasarlas
Itt találod a Fekete Zaj Fesztiválon elérhető szálláslehetőségek listáját.
A Fekete Zaj 2019-ben 3+1 napig tart: a három normál programos fesztivál napot (augusztus 16-17-18.) követően, a negyedik napon a fesztivál első éveit idézzük vissza egy családias hangulatú, a kisszínpadra fókuszáló programmal. A fesztiválra ennek a bontásnak megfelelően három- és négynapos szállásjegyek kaphatók.

Fontos: közösségi finanszírozás!
„A Fekete Zajra még soha nem kaptunk pályázati támogatást és a vendéglátásból is csak minimális összeghez jutottunk. Amikor 2013-ban úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a fesztivált, ez volt az egyik fő ok. A fesztivál tavalyi újraindításával az volt a célunk, hogy a korábbinál izgalmasabb és erősebb programot hozzunk össze, az évek során kialakított rétegzenei karakter megtartásával. Már a Zajt követő Fekete Zaj Osztálykirándulás modellje is a közösség erejére épült, és ezt szeretnénk továbbvinni az újragondolt Fekete Zaj Fesztivál finanszírozásában is" - írják a szervezők.

Hogyan segíthetsz?
Elsősorban azzal, hogy jegyet vásárolsz és eljössz. Ha ezen felül is szeretnél hozzájárulni a Fekete Zaj jövőjéhez, úgy támogasd a fesztivált ezen a csatornán.”
https://www.feketezaj.hu/fz/tamogasd-a-fekete-zajt

Ha nemcsak a programok fogyasztója szeretnél lenni, találkozunk ezen a hétvégén Mátrában!

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink