50 éves idén a Szegedi Ifjúsági Napok!

2018. 08. 18.

 

Már csak pár napot kell aludni és itt a SZIN: Augusztus 22-én beindul Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező fesztiválja. A SZIN az egyik "szivünk csücske" nyári esemény! A négy napos nyárzáró fesztiválon  fellép hazai poprock élvonala Ákostól, a Halott Pénzen keresztül, Lovasi Andrásig, de a Napfény városába érkezik Sean Paul, a Pet Shop Boys, Jess Glynne, Wilkinson, Faithless Dj set is. 

50 éves tehát idén a SZIN, s ahogy Botka László, Szeged polgármestere fogalmazott:  “A fél évszázad alatt generációk nőttek fel a Szegedi Ifjúsági Napokon és büszkén mondhatjuk, hogy Szeged kiemelt részévé vált. Az itt töltött idő alatt a fesztiválozók megismerhetik a Napfény városának minden szépségét és a szegediek vendégszeretetét, így a későbbiekben is szívesen visszatérnek hozzánk”- mondta a polgármester.

Igaz, a fesztiválozók többségének a görbe éjszakák után vajmi kevés ereje van a város értékeit, nevezetességeit megismernie, de az is nagy öröm,ha  barki is közülük eljut a fesztival tereten kívüli városi helyekre. Tényleg érdemes megejteni egy kellemes délutáni sétát beiktatni, egészen különleges a város hangulata. 
A SZIN története három korszakra osztható. Az első korszakban 1968-tól egészen a rendszerváltásig a KISZ és az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezte a fesztivált. A SZIN-re érkező fiatalok ezen a néhány napon elengedhették magukat, önfeledten szórakozhattak mindenféle retorzió nélkül.

A rendszerváltást követően (1990-2002) Szurdi Zsolt – a Szeged Városi Rock Klub vezetője és a Gőzerő zenekar alapítója - tartotta életben a fesztivál lángját. A zenész, polihisztor által szervezett rendezvény kisebb volumenű volt a korábbi évekhez képest, azonban megtartotta annak szellemiségét.

A kétezres évek elején, mint a főnixmadár, úgy támadt fel poraiból a SZIN. 2003-ban a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a szervezési feladatokat az Ifjúsági Házra bízta. A fesztivál új arculattal tért vissza a köztudatba, de a régi értékeket megtartva: Szabadság, Szerelem, Zene

Adatok a SZIN-ről
Az idei fesztiválon 10 zenei színpadon a 4 nap alatt 1395 fellépő fog megfordulni, a több mint 150 zenei program során. A SZINen 537 fő fog dolgozni egészen a színpadok technika személyzetétől a szemétszedőkig, (és a sajtó? ;) - a szerk.) , hogy minden adott legyen a szórakozáshoz. 5.890 méter elektromos kábelt használnak fel a szervezők; érdekesség, hogy ez pont a szegedi nagykörút hosszával egyezik meg, és 55 tonna fémvázszerkezetet mozgattak meg a színpadépítők a Borsodi Nagyszínpad és a Pepsi Nagyszínpad felépítése során, ez pedig 9,1 darab afrikai elefántbika súlyának felel meg. 5.000 m2 mobil padozatot raktak le a Partfürdőre, hogy a fesztiválozók kényelmesen, de legfőképpen pormentesen szórakozzanak.  A 15 fős szervezői stáb az elmúlt SZIN óta 28.750 munakórát töltött a szervezéssel.

13 országból vásároltak jegyet az idei SZINre, a legtávolabbi jegyvásárló a 2861 km-re lévő finnországi Vaasa városából érkezik és 58.785 fő töltötte le a SZIN hivatalos mobil applikációját az elmúlt 1 évben.

Érdekes kívánság
Az idei SZINre érkező egyik külföldi fellépő kiemelt kérése volt, hogy a koncert előtt szeretne imádkozni, így a szervezőknek egy mobil kápolnát kell kialakítani a backstage-ben. (Bezzeg egy muszlimnak egy szőnyeg is elég! -a szerk.) 
Egy másik fellépő pedig egy 12 méter átmérőjű medencét kért, hogy a koncert után lehűthesse magát.
(nem tudta,hogy a SZIN folyóparti fesztivál ?! - a szerk.)


Vár tehát midenkit az ország vitathatatlanul  legrégibb - legdélibb, cáfolhatatlanul a legnapfényesebb fesztiválja:  a SZIN ! 

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, FESZTIVÁL FATER, S még nagyon hosszú, boldog létezést - mindnyájunk érdekében!  

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink