3 új könnyűzenei pályázat a PANKKK keretében

2008. 02. 15.
A PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) új lendülettel indítja a 2008-as évet. A hivatalosan február 15-én megjelenő, lemezkészítést és tehetségkutatást támogató pályázatokat a tavalyi tapasztalatok és sikerek eredményeként idén jelentősen megnövelt keretösszegekkel írhatjuk ki.

A három aktuális pályázatot követően idén májusban a már megszokott vidéki klubkoncert támogatási program, augusztusban pedig a hazai menedzsmentek létrejöttét és működését ösztönző pályázat kiírása jelenik meg. Az őszi/téli klubszezon során a tervek szerint folytatódnak a cserekoncert pályázatok is: a Coke Music által finanszírozott, hazai regionális cseréket támogató PANKKK Retour és ennek nemzetközi változata, az Előadóművészi Jogvédő Irodával közösen immár 3 éve sikeresen működtetett HungaroConnections.

Az aktuális pályázatokról röviden:

Pályázat hazai könnyűzenei előadók első lemezeinek támogatására

A pályázat célja:
az eddig kiadott nagylemezzel nem rendelkező hazai zenekarok első lemezeinek részfinanszírozása. A pályázatban kizárólag a piaci alapon nem, vagy csak nagy nehézségek árán megjelentethető, kevésbé populáris műfajok és kiadványok támogathatóak.

A pályázat keretösszege: 16 millió Ft

Igényelhető támogatás: 300.000 – 500.000 Ft / lemez

A részletes pályázati kiírás itt olvasható:
http://www.pankkk.hu/?p=palyazatok&id=31

Pályázat már kiadott nagylemezzel rendelkező hazai könnyűzenei előadók lemezeinek támogatására

A pályázat célja:
a professzionális (már kiadott nagylemezzel rendelkező) hazai zenekarok soron következő lemezeinek részfinanszírozása. A pályázatban kizárólag a piaci alapon nem vagy csak nagy nehézségek árán megjelentethető, kevésbé populáris műfajok és kiadványok támogathatóak.

A pályázat keretösszege: 28 millió Ft

Igényelhető támogatás: 400.000 – 600.000 Ft / lemez

A részletes pályázati kiírás itt olvasható:
http://www.pankkk.hu/?p=palyazatok&id=32

Pályázat hazai élő könnyűzenei tehetségkutató rendezvények támogatására

A pályázat célja:
a hazai könnyűzenei tehetségkutatás és –gondozás elősegítése. A pályázatban kizárólag olyan rendezvények támogathatóak, amelyek verseny rendszerben kerülnek megrendezésre, tehát a benevező zenekarok élő fellépései alapján, szakmai zsűri bevonásával alakul ki a végeredmény.

A pályázat keretösszege: 12 millió Ft

Igényelhető támogatás: maximum 1.000.000 Ft / rendezvény

A részletes pályázati kiírás itt olvasható:
http://www.pankkk.hu/?p=palyazatok&id=33

További információk:
Berta András
program koordinátor
e-mail: andras.berta@pankkk.hu
tel.: (06 20) 394 1071
www.pankkk.hu
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 12. 15.
Az már most látszik, hogy 2026-ban ismét diverz és műfaji határokat feszegető előadók hangjától lesz hangos a Mátra. A black metalt, a posztrockot és a shoegaze műfajokat mesterien ötvöző Alcest utoljára 2024 őszén járt Magyarországon
2025. 12. 02.
Ez egy maximálisan szóló lemez - a művész önmaga játszik minden hangszeren (tizenegy van feltüntetve a borítón) és azt állítja, hogy ez a legszemélyesebb alkotása.
2025. 12. 02.
2025. dec. 5-7. Vöröstón pajtakult koncertek, fényfestészet, kőmanók világa, tűzzsonglőrök, tábortűz és sok-sok érdekesség.
2025. 12. 01.
Példakép kategóriában Hrutka Róbert, életmű kategóriában Németh Gábor, míg újító kategóriában az Akkezdet Phiai kapta a különleges beton plakettet.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink