DR BRS, Varga Viktor és Biga jóvoltából megszületett Magyarország új bulihimnusza

2019. 07. 11.

A fagyit is bicskával szelő főszereplő, lepukkant platós autó a múlt évezredből, harsány minták, olcsó nylon ing és lopótök – ebben a klipben minden van, ami egy kicsit is „vidéki” és szetereotip, de pont ettől lesz szerethető.

A slágercsászár újra bevetésen, a két eddigi megjelenésével több mint 30 milliós youtube összlejátszást generáló DR BRS ezúttal Varga Viktorral és Heincz Gábor Bigával állt össze, és egy olyan fülbemászó dalt csináltak, amit már az első hallgatás után sem fogsz tudni kiverni a fejedből. Gyere, szedd alá, itt a „Koccintós”!

„Nagyon hiányzott egy igazi magyar bulibeindító. Ez mozgatott, amikor a zenét szereztem. Egy olyan számot akartam, ami a miénk, magyaros, egyszerű, könnyen megjegyezhető – és mindenki által szerethető.” – mesélte a dal születéséről Biga, akinek a hangját és különleges zenei dinamikáját az évek során olyan dalokban hallhattuk, mint a „Learning To Let Go” vagy a „Gátlás sztriptíz”.

A szöveget közösen jegyzi Béres Attilával, vagyis DR BRS-sel, aki egy év leforgása alatt két orbitális slágerrel, a „Hol van az a lány” illetve a „Tűzvarázsló” feldolgozásával is borzolta a kedélyeket.

Ezúttal azonban új szerzeményt kapunk előadásában.

„Buli DJ-ként én is beleszerettem a magyar partihimnusz gondolatába. Ez egy láncledobós szám, amire ki lehet elengedni a fáradt gőzt és fel lehet szabadulni, lehet ünnepelni. Ahogy Biga is mondta, ilyen már nagyon rég született, hiány van belőle a piacon, ezt én is éreztem, ezért nagyon örültem, amikor megkeresett az ötlettel.” – tette hozzá DR BRS.

A harmadik tag ezúttal a fantasztikus hangú és különleges személyiségű Varga Viktor, aki majd’ egy évtizeddel ezelőtt már dolgozott Bigával „Forrófejű” című dalának kapcsán.

Viktor ezúttal zeneisége mellett kantáros szettjével is feldobja a produkciót.

„A videóklip utcai részét Szentendrén forgattuk, csodálatos város. A legjobban a platós jelenetet élveztem, ahol azért volt egy-két éles helyzet, mivel 2x1 sávos úton forgattunk, a stábautó végig mellettünk haladt, így egyikünk mindig a szembe sávban autózott.” – mondta Viktor.

A parádés videóklipet a szupertehetséges Závodi Marcel rendezte, a videóban pedig még DR BRS kutyája, Túró is szerepet kapott.

A sztárhármas ráadásul egy hatalmas partival ünnepli a premiert, DR BRS, Varga Viktor és Biga pénteken a YELLOW-ban élőben is előadják a nyár bulihimnuszát.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink