A következő Backstage témája: Zenekari brand és imázs

2019. 03. 20.

Az A38 Hajó kiállítóterében ez alkalommal a zenekari brandépítésről és imázsról lesz majd szó. A programra már nyitott a regisztráció!

A Hangfoglaló Program Zenei Menedzsment Alprogramja keretében szervezett Backstage áprilisi alkalmával egy előadást és két kerekasztal-beszélgetést hallgathatnak majd meg a résztvevők. A panelek során sok olyan hasznos információ hangzik el hónapról-hónapra, amely induló zenekarok és a zeneiparban aktívan tevékenykedő szervezők, menedzserek számára nélkülözhetetlen lehet. A program nyitott és ingyenes, így bárki részt vehet rajta, aki érdeklődik a hazai könnyűzenei piac és az azokat mozgató szereplők és folyamatok iránt.

Az áprilisi alkalom első paneljének témája a brandépítés és a zenekari imázs kialakítása. Előadónk Linczényi Márk lesz, aki zenészként, producerként és kommunikációs szakemberként is ismerője az egységes arculat építésével kapcsolatos folyamatoknak. A digitális térbe napról-napra felkerülő ezernyi dal közül nem feltétlenül a legjobban megírt legslágeresebb lesz sikeres. Arra a klipre-dalra kattintunk, amihez leginkább kapcsolódni tudunk, ami felkelti a figyelmünket, és amelyiknek értjük az üzenetét.

Az élőzene, vagyis a koncertek mellett a stúdióban rögzített dal is lehet plusz bevételek forrása. A digitális térben összegyűjthető és kiemelésekkel, ügyes elhelyezésekkel maximalizálható a streamért, leöltésekért járó bevétel, ezzel foglalkoznak az aggregátor cégek. Az áprilisi Backstage Hogyan hoz bevételt a dal? című második paneljében arról lesz szó, hogyan válthatjuk rendszeres zenekari bevétellé dalainkat. A dal hangulata, az általa kiváltott érzelmek értéket jelentenek, amely megjelenhet filmekben, sorozatokban, reklámokban vagy akár üzletek lejátszási listáiban, így válthatjuk pénzre. A publishing és sync világáról Szabó Tamás, Tonyó beszél, aki a Central Publishing társalapítója, Sebestyén-Gallasz Enikő pedig a WM Music Disribution aggregátorcég vezetőjeként mutatja be, honnan és hogyan juthatunk bevételekhez a dalokból.

A zenekar fotója és logója az első dolog amivel a lehetséges rajongók találkoznak. A koncertfotók nemcsak arról győzhetik meg a zenehallgatót, hogy az együttes menő, de a minőségi képek a klubok és fesztiválok koncertszervezői számára is sok információt adnak a produkcióról. Nagyon fontos tehát, hogy milyen képi anyagokat közöl egy zenekar magáról, és ezt egyre többen felismerik. Ennek köszönhetően megjelenhettek olyan fotósok, akik saját egyéniségüket is megjelenítve készítenek képeket, követik a zenekarok életét a magyar zeneiparban. Velük találkozhatunk, hogy megfejtsük, hogy a hazai együttesek számára mi lehet a siker titka a vizualitás terén. A harmadik panel kerekasztalának meghívottjai Komróczki Diána, Hegyi Júlia Lily, és Bátori Gábor Jim sinco, akikkel arról beszélget majd a moderátor Réz György (Majdnem Híres Rocksuli, Recorder), hogy milyen felelősséget jelent a zenekar arcának lenni.

 

A panelek között és után a résztvevőknek lehetősége nyílik a kötetlen szakmai párbeszédre, networkingre, ismerkedésre. A Backstage a hagyományokhoz híven nyitott és ingyenesen látogatható, de regisztrációköteles. Regisztrálni az alábbi form kitöltésével tudtok, a program Facebook eseményét pedig ITT találjátok.

Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink