A Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram

2018. 12. 20.

Ennek érdekében a Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram segítségével többek között egy poptörténeti tanösvény létrehozására, konferenciák szervezésére, életútinterjúk készítésére, kiadványok szerkesztésére biztosít forrást már ötödik éve. Videósorozatunk legújabb részében ezt a sokrétű munkát mutatjuk be.

A Hangfoglaló Program indulásakor a szakma részéről megjelent egy olyan elvárás, hogy a magyar könnyűzene múltjával is szükség lenne foglalkozni, arra forrást biztosítani. Korábban ugyanis nem dolgozott senki szervezetten a magyar könnyűzene múltjának megőrzésén, feldolgozásán, kutatásán.

„A Hangfoglaló Program indulásakor nagyon fontosnak tartottuk, hogy legyen egy könnyűzenei örökség megőrzését támogató alprogram is, hiszen a magyar könnyűzene nagyon színes, és a Kádár-kori története elég nehezen hozzáférhető” – mondta el Murzsa Tímea, az alprogram vezetője.

Ezt a folyamatot több oldalról közelíti meg az Örökség Alprogram. Egyrészt szórakoztató-ismeretterjesztő programokat szerveznek, így például az „Azok a régi csibészek…” poptörténeti talkshow-t, ahol a magyar könnyűzene életében fontos szerepet betöltő zenészek Lévai Balázs segítségével elmesélhetik életútjukat. Könnyűzenei filmklubot is működtet az alprogram, ahol a könnyűzene és a film egymásra hatását vizsgálják, különböző zenés játékfilmeken keresztül, valamint egy poptörténeti tanösvényt is építenek. Ennek keretében a magyar könnyűzene fontos helyszíneit gyűjtik össze, ezeknél pedig emléktáblákat helyeznek el.

Vezetnek továbbá egy könnyűzene-történeti blogot is, „Volt egyszer egy beatkorszak” néven, ahol megpróbálnak a szakmai tevékenységből egy befogadhatóbb tartalmat közvetíteni. Készítenek oral history módszerével interjúkat is: a program közreműködői olyan zenészeket, könnyűzenei szakembereket interjúvolnak meg, akik a Kádár-kor könnyűzenéjét tevékenyen formálták, majd ezekből interjúköteteket is kiadnak Hangok és ütemek címmel. Valamint szakmai konferenciákat is szerveznek, ahol platformot kapnak azok a kutatók, akik a könnyűzene történetével foglalkoznak.

„A Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramunk a Programmal egyidős, és most már ugye az ötödik évad folyik, és elmondható hogy nagyjából olyan jó 200 millió forintot tudtunk erre fordítani” – tette hozzá Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője.

Forrás: Hangfoglalo.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink