Hangfoglaló program: Máté Péter-díj a könnyűzenei és jazzelőadók elismerésére

2018. 02. 19.

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó könnyűzenészek elismerésével bővült az állami művészeti középdíjak sora. Az emberi erőforrások minisztere Máté Péter-díjat alapított, mellyel a díjazottak jogosulttá válnak az érdemes vagy kiváló művész elismerésre is. Idén először három személy részesülhet majd a díjjal járó jutalmakban március 15-e alkalmából.
„A könnyűzene és a jazz területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó előadóművészeknek Máté Péter-díjat alapítunk. Máté Péterről nevezzük el ezt a díjat, mert szeretnénk az elismerésünket és a megbecsülésünket kifejezni azok a zenei előadóművészek iránt, akik a mindennapjainkat zenével töltik meg” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a díj létrehozásáról tartott sajtótájékoztatón. A miniszter arról is beszélt, hogy az eddig meglévő zeneművészeti díjakban aránytalanság volt a komolyzenészek javára, a könnyűzenei előadók háttérbe szorítva, elvétve jutottak elismerésekhez. Ezt az aránytalanságot szerették volna kiküszöbölni, és nagyobb teret adni a könnyűzenében és a jazz műfajában alkotó hazai művészeknek.
A díj elnevezéséről szakmai javaslat alapján döntött a minisztérium: Máté Péter rövid pályafutása alatt kiemelkedően sokrétű munkát végzett, előadóművészként, zeneszerzőként, szövegíróként, hangszerelőként egyaránt alkotott, mindezt széles műfaji palettán. A díjat megítélő bizottság 5 tagja 4 évre kapott mandátumot: Frenreisz Károly, Kossuth-díjas magyar rockzenész, zeneszerző, Horváth Gergely rádiós szerkesztő, műsorvezető – a Hangfoglaló Program Kollégiumának tagja – Zsoldos Béla, a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz tanszakának docense, Tóth Tibor, a Music Hungary főtitkára – ugyancsak a Hangfoglaló Program Kollégium tagja –, illetve egy további delegáltat vár a miniszter a Magyar Művészeti Akadémia részéről. A díjat először idén március 15-e alkalmából adják át három személynek. Ebben az évben már nem várnak jelölést, a Liszt Ferenc-díjra felterjesztett könnyűzenei és jazzelőadók közül kerülnek ki az első jutalmazottak. A díj emlékéremmel, oklevéllel és pénzjutalommal jár.
Balog Zoltán azt is kiemelte, hogy a könnyűzenei műfajért az elmúlt években is igyekeztek tenni. A Nemzeti Kulturális Alap 2018-ban 75 millió forinttal támogatja a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.-n belül létrejött Könnyűzenei Szolgáltató Iroda működését. A Hangfoglaló Program pedig négy év alatt 2,7 milliárd forintot adhatott állami forrásból a könnyűzene támogatására. Ezek a támogatások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan színvonalú életművek szülessenek, amelyek érdemesek lesznek majd rá, hogy állami elismeréssel jutalmazzák értük a művészeket.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink