1,7 milliárd forint jogdíjat fizet ki az Előadóművészi Jogvédő Iroda a zenészeknek, színészeknek

2016. 10. 11.

1,7 milliárd forint jogdíjat fizet ki az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a zenészeknek, színészeknek a most lezárt jogdíj felosztás eredményeként. Az összeget mintegy 65 500 előadóművész között osztották fel.

A hangfelvételek 2015 évi rádiós játszása alapján az EJI idén 1,4 milliárd forintot fizet ki, amely több mint 10%-os bővülést jelent az egy évvel ezelőtt kifizetett jogdíjhoz képest. A rádiós elhangzások után közel 48 000 zenész kap most jogdíjat az EJI útján. A jogdíjak felosztása során az EJI kilencvennél is több rádió és televízió hatmilliónál is több játszási adatát dolgozta fel. 2015-ben 363 ezer különböző hangfelvétel került adásba, közülük volt olyan is, amely négyezernél többször szólalt meg. A felosztás eredményeként akadt olyan előadó, akinek jogdíja a hatmillió forintot is meghaladta, a tíz legnagyobb jogdíjban részesülő zenész összesen 44 millió forintnál is többet vehet fel.

Az EJI – kísérleti jelleggel – először tavaly osztotta fel a zenét használó éttermek, kereskedelmi üzletek által fizetett ún. háttérzenei jogdíjakat. Idén már hétszáznál is több étterem, bolt, benzinkút tényleges elhangzási adatát dolgozta fel az EJI. Ezek a helyek összesen közel 100 millió zenelejátszást szolgáltattak vendégeiknek 2015-ben. A hangfelvételek tömeges felhasználása, és az éttermek, boltok által fizetett csekély összegű előadóművészi jogdíj eredménye, hogy egy-egy elhangzás jogdíja itt elenyésző, olykor az egy forintot sem éri el. A felosztott mintegy 24 millió forint háttérzenei jogdíjból idén 23 ezer előadó részesült.

Az EJI idén is felosztotta az ún. televíziós ismétlési jogíjakat: a 2015. évi műsorismétlések után összesen 290 millió forintot. Ez kis mértékben meghaladja az egy évvel korábbi összeget. Az év során az MTVA csatornái ismét jelentős számú, csaknem 4 800 műsort, illetve részletet ismételtek meg, összesen 250 ezer perc, azaz 173 nap terjedelemben. Az ismétlési jogdíjból 8 600 színész részesült, az átlagos jogdíj mértéke meghaladta a 34 000 forintot.

Várhatóan még idén decemberben sor kerül az első szinkron-jogdíj felosztásra is. A felosztás eredményeként a színészek olyan csoportja is részesülhet a jogdíjakból, akik a külföldi filmek szinkronizálása révén járultak hozzá az alkotás sikeréhez, végső soron a hazai audiovizuális kultúra fejlesztéséhez. Ugyancsak decemberben kerülnek kifizetésre az ötven évnél régebbi hangfelvételek felhasználása után a kiadójuk által fizetett új, ún. kiegészítő díjak is. Ez utóbbi díjak bevezetése lehetővé teszi, hogy az EJI útján a rádiók által már nem játszott, de hanghordozón, illetve online zeneszolgáltatás révén még értékesített felvételek előadói is díjazásban részesüljenek.

Az EJI évről évre több jogdíjat oszt fel, az egyre pontosabb felosztás eredményeként pedig mind több előadóművész jut hozzá az őt megillető jogdíjhoz.

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2025. 01. 12.
Alig van más olyan nemzet, amelynek zenéje olyan erősen jelen van Magyarországon, mint a délszláv. Vujicsics, Besh o droM, Söndörgő és sok más itthoni zenekar játssza a déli szomszédok zenéjét, és nagyobb népszerűségnek örvend, mint az eredetik.
2025. 01. 12.
CD-nél jobb, hi-res minőségben is elérhető a Glissonic Trió Dalok.hu terjesztésében megjelenő Urobo című albuma. Amerikában díjat nyert a glissotar nevű hangszer, az idei Jazz.hu listáján pedig a hetedik helyen szerepel a megálmodója.
2024. 11. 25.
Tavaly nyáron debütált a hattagú Selah Vie első, "Ilyen az Élet" című nagy lemeze. A funk, roots rock jegyekkel építkező formáció munkásságát az életszeretet és az életrevalóság fűszerezi.
2024. 11. 25.
Juhász Attila Jack legutóbb tavaly nyáron adott ki nagylemezt „Morning Sensations” címen. A zenész idén sem hagyja unatkozni az instrumentális zene rajongóit, elkészítette legújabb albumát, amit „Just A Moment”-re keresztelt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink