Jakab Natália - a Művészetek Völgye után Kerékdomb Fesztivál

2016. 08. 10.

Dalok.hu: Néhány éve szervezed a Művészetek Völgyét. Milyen célkitűzésekkel vettetek át a szervezést? Mit akartatok megtartani és miben újítani?

Jakab Natália: Már régóta részt vettem a Művészetek Völgye szervezési folyamataiban, így amikor a csapatunk átvette a teljes fesztivál tervezését és szervezését, pontosan tudtuk, hogy hol szükséges erősíteni és mik azok, amik remekül működnek. A célunk az volt, hogy ez a csodálatos esemény megmaradjon, és úgy tudjon működni a jelenben és a jövőben is, ahogy azt az alapítók annak idején kitalálták. Ehhez persze rengeteg újításra volt szükség, a pénzügyi stabilitás megteremtésétől kezdve a működési rendszer újragondolásán át a fiatalok eléréséig.


Dalok.hu: Pár napja lett vége az idei fesztiválnak. Lehet már értékelni?

Jakab Natália: Nagyon elégedettek vagyunk az idei fesztivállal, amit erre az évre terveztünk az tökéletesen működött és a visszajelzések is nagyon pozitívak. Több mint 200ezren látogattak el a fesztiválra ebben az évben is, ezen belül pedig a programokra 25%-kal többen váltottak jegyet. A nagy létszám ellenére megmaradt a kellemes légkör, azzal, hogy Taliándörögdre idén színesebb programot vittünk, elértük, hogy többen és szívesebben mentek át, így el tudtuk kerülni a kapolcsi tömeget. Erősítettük a színházi programjainkat, aminek úgy tűnik, hogy a látogatóink kifejezetten örültek és idén újra fellépett szimfonikus zenekar is a Völgyben, amire hosszú évek óta nem volt példa. Természetesen sok tanulság is van, látjuk, hogy hol szükséges alakítanunk, javítanunk 2017-ben, ezeken már most dolgozunk.


Dalok.hu: Régen több falu vett részt a Művészetek Völgyében, nagyobb területen zajlottak az események. Min múlik a résztvevők száma, várható-e újbóli bővítés?

Jakab Natália: Változott a világ és változtak a látogatói szokások is az elmúlt években. Korábban kevesebb program volt egy-egy település különleges helyszínén, a művészetkedvelő völgylakók pedig boldogan gyalogoltak fél órát, órát egy-egy jó előadásért. Ez is egy olyan rész volt, amit át kellett gondolnunk az újítási folyamatoknál. Ma már egy jó koncert, előadás könnyebben elérhető a hétköznapokban is, így a hangsúly az összművészeti jellegre tevődött át. A látogatóink inkább azt értékelik, hogy aktuális kedvük és hangulatuk alapján lehetőségük van kiállításra vagy kézműves foglalkozásokra menni, elmehetnek színházba, komolyzenei- vagy jazz koncertekre, népzenei programokra, tombolhatnak a hazai könnyűzene kedvenceire a nagyszínpadnál vagy kirándulhatnak, ücsöröghetnek a patakparton, kis vendéglőkben. A három település tűnik működőképesnek a jelenlegi látogatói létszámmal, a létszámbővítés pedig egyelőre nem cél, a helyiekkel együttműködve ezeknek a településeknek a programjait tökéletesítjük.


Dalok.hu: Melyik a Te kedvenc helyszíned a Művészetek Völgyében?

Jakab Natália: Minden helyszín közel áll a szívemhez és mindig meghatódom, amikor egy-egy koncertre, előadásra sikerül eljutnom és láthatom a rengeteg munka eredményét. Az új helyszíneknél különösen fantasztikus, ahogy megtelnek élettel és művészettel. Idén új helyszínünk volt a Nemzeti Szín-Tér, ahol a szabadtéri színházi előadások teljesen elvarázsolták a közönséget, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem helyszíne is, ahol az egyetemi hallgatók a Közösségi Ház udvarát pillanatok alatt kulthellyé alakították.

Dalok.hu: Hallottuk, hogy új fesztivál indul és Ti fogjátok szervezni. Honnan jött a Kerékdomb ötlete?

Jakab Natália: A Tállyáért Egyesület keresett meg minket, mi pedig, miután ellátogattunk a BAZ megyei településre igent is mondtunk, Tállya csodálatos hely. A Művészetek Völgyében felgyülemlett kulturális értékeket és szervezői tapasztalatokat örömmel segítjük elhozni az ország más értékes és vonzó tájegységeire is. Hiszünk benne, hogy ha olyan eseményt hozunk létre, ami kiemeli egy-egy kistelepülés rejtett értékeit, az új lendületet adhat a helyieknek és a látogatóknak egyaránt.


Dalok.hu: Kik lesznek az első fesztivál fellépői?

Jakab Natália: Igyekeztünk minden korosztálynak kedvezni és figyeltünk arra is, hogy a fesztivál három napja tényleg színes és minőségi szórakozást nyújtson. A tállyai borok híresen jók, így természetesen a borkóstolások köré szerveződnek majd a programok. Lesznek kreatív kirándulások a Hosszúlépés csapatával, gyerekprogramok a Kaláka együttessel, Szalóki Ágival és Rutkai Borival, színház a Nézőművészeti Kft-vel, közös improvizáció a Momentán Társulattal, fellép Fassang László, a Virtuózok, a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Duó, a Budapest Bár és a Kiscsillag.

Dalok.hu: Egy más környezetben szervezett Művészetek Völgyére számíthat a látogató a Kerékdomb Fesztiválon, vagy valami másra?

Jakab Natália: A közös a két fesztiválban a magas színvonalú kulturális élmény. Tállyának és ezzel együtt a Kerekdomb Fesztiválnak egészen más a varázsa, ezt leginkább a helyszínen érti meg az ember. A fesztivál alatt a borvidék csodáit fedezhetik majd fel a látogatók, három napra bepillantást nyerhetnek Tállya titkos életébe és megismerhetik a kincset, ami egész évben ott rejtőzik.

Dalok.hu: Fesztiválszervezésen kívül mivel foglalkozol?

Jakab Natália: Van egy két éves kislányom, akivel próbálok minden percet kihasználni a vidámságra és játékra.

A fesztivál Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/286075638425372/

Fotók: A fesztiválok Facebook oldalai

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink