Török Ádámnak még a születésnapja is teltházas

2008. 02. 06.
Amellett, hogy a terem tele volt, a két legfontosabb dolog is jelen volt: a barátság és a zene. Mint Ádám bácsi többször is emléítette, ha ez a kettő megvan akkor nagy baj már nem lehet. Ennek jegyében egy kétrészes koncert keretében mutatták be az elmúlt 40 év néhány dalát. Csak azért néhányat mert nem volt több idő, így is - szokásához nem híven a zenekar tartott egy szünetet, hogy Ádám bácsi szavaival éljek: "egy kicsit ki kell menni az oxigénsátorba". Na nem mintha szükség lett volna a pihire, de legalább addig a nézőközönség is feltöltődött ha nem is oxigénnel, de sörrel. Így visszagondolva nem is volt rossz ötlet a szünet, egy kicsit legalább levegőztünk mi is (már a közönség) merthogy nem lehetett volna bírni végig.

Szóval végig mentek a történelmen, a Mini kezdeteitől, a mai felállásig. Török Ádám, Németh Károly (billentyűs), Köves (Pinyó) Miklós (dobos) és Paróczai (Tacsi) Attila (basszusgitár) – a mai felállás - és vendégei 25 dalt játszottak, igaz, hogy két részletben. Az eredeti tagok közül láthattuk Závodi Jánost - most kivételesen néha a szemét is :) (gitár) és ott volt Németh (Lojzi) Alajos (basszusgitár), s később csatlakozott hozzájuk Török Péter (gitár – Török Ádám kisebbik fia), Mohai Tamás (gitár), Muck Ferenc (szaxofon) és Horvát Misi (szájherfli). A Minivel együtt ünnepeltek Ádám bácsi barátai is: Paul Camilieri a Svájcban élő angol gitáros-énekes és a svájci Tom Beck.

Népszerű volt a torta

Többek között elhangzott a Gőzhajó, a Vissza a városba, a Bem Rockpart 6, az Asztalhoz leültem, a Kereszteslovag, az Apák és fiúk... És még sorolhatnám, de minek, majd mindenki ismeri a számaikat.

A közönség végigtombolta a koncertet, jól ki is fáradt, de arra még volt ideje, hogy a születésnapi tortába belekóstoljon, amiből szerintem az együttesnek nem is jutott, hisz Ádám bácsi annak osztott egy-egy szeletet, aki a közelében volt…

Aztán még egy kis autogrammosztogatás, merthogy nem csak koncerttel ünnepeltek, hanem most volt a hivatalos nagyközönség bemutatója Reőthy Cecília “Hív a a tabán – Törörk Ádám és a Mini” című interjúkönyvének, és most lehetett először kapni a Mini eddig még nem kiadott, bár évtizedekkel ezelőtt felvett lemezét “Fruit Pebbles” címmel. A lemez rendhagyó módon bakeliten jelent meg, limitált példányban.

Ne hagyjuk ki persze azt sem, hogy a Mini továbbra is aktív marad, nincs szándékukban nyugdíjba vonulni, melynek legékesebb bizonyítéka az, hogy folyamatosan koncerteznek, valamint a szintén a jeles alkalomra megjelent új CD a “Messze visz az út”.

Még egyszer ennyit fiatalok!

SirOesh,  /Zene.hu/
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 01.
Június 20-án egy igazán ígéretes modern rock találkozásnak ad otthont a pécsi Káptalan Kert, ugyanis a Hooligans vendégeként a városban zenél a Down For Whatever.
2026. 05. 19.
A "Limitált kiadás" című új "Pavilon" kislemez pimasz odaszúrás a flexkultúrának balkáni ízekkel és borsodi füsttel.
2026. 05. 19.
Végre megérkezett Dollyék várva várt 5. nagy lemeze, és robban a retró életérzés! "Régóta szerettem volna megmutatni azoknak is, akik még nem láttak, vagy hallottak minket élőben, milyen a hangulat a koncertjeinken!"
2026. 05. 16.
A Deezer áprilisi jelentése szerint a platformra naponta feltöltött új zenék mintegy 44%-a, azaz majdnem 75 000 dal tisztán mesterséges intelligencia (MI) által generált tartalom. Ez havi szinten több mint 2 millió szintetikus zeneszámot jelent.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink