Neston a Civil Rádió hullámhosszán – Interjú Nestával

2013. 06. 03.

Nesta a Civil Rádióból indult, Rádió Cafénél állt meg, aztán az online Nestonnal folytatta. Most ismét a Civilnél halljuk műsorát.

Dalok.hu: Te a Civil Rádióban kezdted a rádiózást. Mi késztetett arra, hogy rádiózz, és hogy kerültél a Civilbe?
Nesta: Egy tanítványom és egyben kedves ismerősöm készített havi zenei műsort a Civil Rádióban. Sokat beszélgettünk a zenéről, tudta, hogy erős bennem a vágy, hogy megmutassam másoknak is azokat a lemezeket, dalokat, amelyeket akkor itthon még sehol nem lehetett hallani, és egyszer elhívott adásba, ott ragadtam.

Dalok.hu: Mi jött ezután? Mikor volt az a pillanat, amikor úgy érezted - a rádiózás nemcsak hobbi nálad?
Nesta: Mielőtt a lehetőség adódott sokat gondolkodtam azon, hogy mit is lehetne azzal a zenei kollekcióval kezdeni, ami a rendelkezésemre állt. DJ nem szerettem volna lenni, de a rádiózás „arctalansága” tetszett mindig. Imádtam John Peel munkásságát, a Jó reggelt Vietnám és a Pump Up The Volume, a Rádió Aranykora című filmeket és a romantikát, amely ezt a világot övezte. 1989. környékén voltunk…

Dalok.hu: Az Est és Café után nem próbáltál elhelyezkedni más rádióadóknál?
Nesta: Nem, azt gondoltam, hogy ennyi volt. Hol is lehetne helye az ilyen paliknak?

Dalok.hu: Végül saját csatornát indítottál, amely eddig csak online működött. A "saját" és az "internetes" cél volt, vagy csak így alakult?
Nesta: Fontos tudni, hogy az alapötlet Biró Attiláé és Genser Andrásé. Ők találtak meg engem, hogy együtt valósítsunk meg egy álmot.

Dalok.hu: Mi vezetett újra a Civil Ráidóba?
Nesta: Így volt megírva. Az egyetlen hazai frekvencia, ahol még az emberekhez beszélnek. Emberül.

Dalok.hu: Miről szól a Civillel kötött együttműködés? Mit hallunk a Neston "földi" műsorában?
Nesta: A Neston minden hétköznap 07:00-12:00 között hallgató az FM98.0 frekvencián. Információs impulzusokat, Egérút tippeket (a Hajtás Pajtás futárszolgálattal), filmes és tévés napi elgondolkodtatót, Filmszakadás címmel angol nyelvleckéket (5percangol.hu) és a Traffic adását (08:00-11:00), amely szerintem Magyarország legizgalmasabb rádiós műsora, és természetesen zenéket, amiket a világ 5 sarkából válogatunk azoknak a szerencséseknek, akik hallgathatják az adást.

Dalok.hu: Tervezel további expanziót a Civilben, illetve más rádióknál?
Nesta: Természetesen rengeteg tervünk van, amelyet most még nem merek megosztani a nagyérdeművel, mert értek már meglepetések ebben az iparágban.

Dalok.hu: Hogy látod a rádiózás jelenét, jövőjét?
Nesta: Az gondolom, néhány kivételtől eltekintve vagy politika, vagy szándékolt „álomárulás” folyik rádiózás címke alatt. Biztos vagyok benne, hogy egyre növekvő számban lesznek olyan emberek, akik szeretnének információt, embereket, ügyeket, világokat megismerni, gondolkodni, mosolyogni, élni, és a Neston már jelen pillanatban is ezt a választást kínálja.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink