Neoton Família, Alma Együttes, „Hangszert a kézbe” kiállítás a Savoya Parkban

2024. 09. 03.

Nagyszabású, ingyenes fesztivállal ünnepli 20 éves fennállását a budapesti Savoya Park. A szeptember 12-től 14-ig tartó rendezvényen lesz Hangszert a kézbe interaktív zenei kiállítás, VR szimulátor játékok, artista, néptánc és zenei előadások, továbbá a legnagyobb slágerek az Alma Együttestől és a Neoton Família tagjaitól. Természetesen a monumentális születésnapi torta sem maradhat el.

A Savoya Park kereken 20 éve fogadja látogatóit Újbudán, a XI. és a XXII. kerület határán. A jubileum alkalmából a bevásárlóközpont háromnapos fesztivállal ünnepel. A rendezvény szeptember 12-én kezdődik az NKA Hangfoglaló Program által támogatott Hangszert a kézbe kiállítással, ahol 120 darab dob és ütőhangszeres, gitáros és basszusgitáros, billentyűs, népi és klasszikus hangszert, továbbá elektronikus zenei, illetve hangtechnikai eszközt próbálhatnak ki a látogatók három napon át. A tárlathoz zenei előadások, rendhagyó ének-zene órák kapcsolódnak.

A születésnapi programok szeptember 14-én csúcsosodnak ki, ez a nap az Alma Zenekar őszköszöntő koncertjével kezdődik, majd Csepregi Éva, Végvári Ádám, Lukács Andrea és Lukács László adja elő élőben a legnagyobb Neoton Família slágereket. Lombos Marci dalszövegíró és zenész barátai interaktív zenei előadást tartanak 5letszobrászat címmel. A Sziget és a Strand Fesztiválon lezajlott nagy sikerű fellépésük után a Savoya Park születésnapi fesztiválján tartanak bemutatót a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia artista növendékei, majd a látogatók kipróbálhatják az artista eszközöket.

Az Újbudai Babszem Táncegyüttes előadásán a Kárpát-medence autentikus néptáncaival lehet megismerkedni, illetve a táncház során bárki aktívan részt vehet a programban. Az élő zenét Csernók Klári és zenekara szolgáltatja. A VR szimulátorokon bárki autóversenyezhet 3 monitoron, illetve helikoptert is lehet vezetni, illetve hullámvasúton száguldozni. A születésnapról nem maradhat el a torta sem, a szervezők egy 900 szeletes édességmonstrumot osztanak szét az ünneplők között. A rendezvény támogatója Újbuda Önkormányzata, kiemelt partnere az Auchan. 

További információ:
https://www.facebook.com/events/1579778712956689 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink