Clear Noise – music for mist. Zene elmélyült állapotokhoz

2021. 11. 14.

A Dalok.hu terjesztésében jelent meg a „magyar Mike Oldfield” ötödik anyaga. Válik Bernát egyedül felel szinte minden hangszerért, ami hallható az albumán  és a grafikáját is ő készítette.

„Olykor a nyugis elektronikus zenéhez áll a legközelebb, olykor gótikusan neoklasszikus hatású, máskor fenyegető rock, de akár egy nagyívű gitárszóló is belefér. Sikerült viszont a sokféleséget egyetlen, átfogó hangulati ív szolgálatába állítani”

– ezt írta a Recorder  a Clear Noise első lemezéről

A három részes (!) Nocturnal Mind folytatja a fiatal előadó által 2019-ben elkezdett utat. Introvertált, de magabiztos, egyszerű, de komoly tudást felmutató zene ez. A Mike Oldfield megközelítése a 70-es évekből.

Most itt van a folytatás, a „music for mist”. Megkértük Bernátot, hogy írjon róla pár sort. 

A Clear Noise mint egyéni, szóló projekt 2019 óta létezik.

Az idén megjelent lemez a 'Music for Mist' alapvetően filmzenés, ambient atmoszférájú.

Sárvári Kovács Zsolt a 'Yūrei' című számban dobjátékával gazdagította a lemezt.

A dalok többsége 2020-ban íródott, a mixinget és a masteringet pedig idén készítette el Válik László.

A borító egy részlet az 'Axon' című képemből. A borítóimat saját magam készítem.

Grafikusként kiemelten fontos számomra a vizuális megjelenés.

A zene és a kép kéz a kézben jár, egyik erősíti a másikat.

A lemez címe egyrészről utal Brian Eno Music for Films, Music for Airports című lemezeire, másrészről személyes vonatkozásokat hordoz magában.

Nem szeretném egy bizonyos stílusra korlátozni a zenémet. A lehető legtöbb irányzatból próbálom belevinni azokat az elemeket amiket közel érzek magamhoz.

Hangulatok megragadása, kifejtése a célom, ami gyakran kihat a szerkezetre.

Ez az anyag ebben az irányzatban mélyül el, ahogy az eddigi Clear Noise megjelenések, de új megoldásokkal. Azóta sok más irányba kísérleteztem ezért a jövőben másabb hangzású zenékre is lehet számítani.

A lemez az L.V. Records gondozásában jelent meg.

A Yūrei című számhoz készítettem egy kis visualt:
 

 

Bernát Válik László ismert zenész és hangmérnök fia. Az alább hallható, két éve készített podcastban beszélgettünk az apa-fia művészi kapcsolatáról. Bernát tervezi apja kiadójának a lemezborítóját, már gyerekkori rajzaiból is készült borító. Zenéjét Laci stúdiójában veszi fel, albumai az LV Records jóvoltából (és a Dalok.hu digitális terjesztésében) jelennek meg. 


Az eddig megjelent albumokat ITT töltheted le CD minőségben.

Az új album elérhetőségét a főbb platformokon ITT találod.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink