ETA - „Történelmi hazugságok”

2016. 09. 03.

Megjelent a hazai punk legenda ETA címmel első hivatalos nagylemeze az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A nálunk is kapható „Történelmi hazugságok” hanganyag kiválóan összefoglalja a zenekar eddigi történetét, a régi, szinte kultikus számok (külföldi punk feldolgozásokra írt magyar szöveges dalok, valamint már a kezdetektől saját szerzemények) újrarögzítve, mai megszólalással kerültek a korongra, de ezek mellé új nóták is társultak.

Az album felvezetéseképpen április végén „Nézz a világ seggébe” címmel egy szöveges videóval jelentkezett a csapat, amely egy nap alatt több mint tízezres nézettséget produkált.

Sáthy Róbert:„Minden olyan megkeresés, ami az ETA-ról szólt, – hogy majd támogatnak, meg ilyen lemezünk, meg olyan fellépésünk lesz – az eddig mind kipukkadt. Ezek magyarán csak „kihallgatások” voltak, hogy minél többet tudjanak meg rólunk. Úgyhogy el se hiszem, hogy végre tényleg a kezünkben van a lemez, hivatalosan és jó minőségben megjelent. Nagyon meg vagyok vele elégedve! És már úton van a következő, kb. a kétharmada készen is van, olyannyira, hogy az egyik új számot erről már el is játsszuk a pénteki Rock On! Fest-es koncertünkön.”

A magyar punk történelem egyik legrégebbi képviselője az ETA. A korai években túlnyomórészt – UK Subs, Stooges, Agent Orange és Sham 69 – feldolgozásokat magyar nyelvre „konvertáló” punk-rock zenekart 1980-ban alapította Czeller Péter (ex-Neurotic), László Viktor, Aradi Gábor (ex-Neurotic), Sáthy Róbert és Kocsis Tamás. Ezzel egy időben olyan saját dalok is köszönhetőek a zenekarnak, mint az Ilyen ez az esemény, Anarchia, Munkát, kenyeret, Kommunista kábító, Talpig fegyverben a béke, Rákosi rock’n’roll, az Űrdiszkó, vagy a Timúr és csapata. A zenekarnak szöveget írt Szócska Miklós (későbbi egészségügyi államtitkár), Menyhárt Jenő (Európa Kiadó), valamit Pajor Tamás is – aki ezt a megtérése után letagadja. Az Aczél György, Erdős Péter és az akkori kultúrpolitika által üldözött ETA „egy zenei eszközökkel végrehajtott, nyílt és totális támadás volt a rendszer ellen, nem is csinálhatták sokáig”. A zenekar neve a baszk terrorszervezet elnevezésének (Baszkföld és Szabadság) rövidítéséből származik. 1984-re a zenekar tagjainak az államrendőrség általi folyamatos zaklatása miatt, illetve az ennek következtében beszűkülő fellépési lehetőségek okán feloszlott. Az ellehetetlenítése előtt az ETA folyamatosan fellépett a Nagy Feró féle Bikinivel, a VHK-val, a Bizottsággal, a CPG-vel, a Kretens zenekarral; szerves részét képezte az akkori hazai underground-nak. A feloszlás után Czeller Péter önpusztításba menekült, míg Kocsis Tamás és László Viktor a Sexepil zenekart alapították meg. A betiltott ETA zenekarnak természetesen nem jelenhetett meg itthon hangzó anyaga, de 1985-ben felkerült egy dal (ETA) az Világ lázadói harcra fel című, illetve 1984-ben a New Wave Records gondozásában megjelent „The Second” lemezen is (Munkát, kenyeret). A zenekar megjelent a Lucile Chaufour által készített East Punk Memories című filmben is. Az 1997-ben megjelent „Azok a boldog Punk napok” válogatáson is 11 dallal szerepelt a zenekar. A feloszlás után csak 2010-ben a Gödörben léptek újra színpadra, ami után éves egy-két koncertet adott a csapat Zana Zoltánnal a dobok mögött. 2015-re az eredeti tagságból csak Sáthy Róbert maradt, akinek a vezetésével új csapat alakult, majd ősszel részt vett a Punk Henger turnén a Prosectura, Hétköznapi Csalódások és Dirty Dawn társaságában. Ezt követi a 2016 tavaszán megjelenő első, hivatalos ETA lemez, amely összefoglalja a zenekar eddigi történetét, de már új számok is szerepelnek rajta.

Hallgass bele! https://www.dalok.hu/lemez/id/7774
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink