- Fel tudod idézni azt a pillanatot az életedben, amikor először hallottál reggae-t?
- Tíz éves koromban nagymamám kispolskijával robogtunk apukámmal a Reggae Camp-re, és a kocsiban a "Reggae Mix 2" elnevezésű válogatáskazettánk szólt csupa Alpha Blondy, Aswad, Culture számmal. Talán az lehetett az első, de ki tudja.
- Miben rejlik számodra a jamaikai zene varázsa?
- Nagyon szeretem a jamaikai zenében a ritmikát, a basszus-dob összjátékát, a különleges karibi ízt. A jamaikaiakban pedig a lazaságot, a tempót, a spontaneitást. A reggae számomra egy forma, mint amikor az ember megtanul egy nyelvet de nem maga a nyelv a lényeg. Eszköz, zenei nyelv, számomra a külsőségek és a szellemisége másodlagos. De közel áll hozzám az életfilozófiája is, persze.
- Apukádból hogyan lett reggae rajongó?
- Apukám történész, fiatalkorában tetszett meg neki az afrikai kultúra. Az egyetem előtt Algériában töltött egy évet a nagyapámmal. Amikor hazajöttek, valahogy az Etiópia iráni érdeklődés alakult ki legerősebben. Kint megismerkedett egy magyar sráccal, aki rengeteg reggaet-t hallgatott, gyakorlatilag ő mutatta be a stílust édesapámnak. Apu élt is Etiópiában azóta néhány évet. Egy darabig előadásokat is tartott a Reggae Campen. Ő lett a „rasztaprofesszor”. A Ladánybenés srácokat is általa ismertem meg. A Ladánybene 27 rengeteg magyar reggae zenekarnak, előadónak adták meg a kezdőlöketet, köztük nekem is. Közvetetten nekik köszönhetem azt is, hogy annak idején kijutottam a Zagastic-kal Európa legnagyobb reggae fesztiváljára, a Rototom Sunsplashre játszani.
.jpg)
- Kik azok a reggae előadók, akik leginkább hatással voltak rád?
- Régen nagyon sok Tanya Stephenst, Morgan Heritage-t, Sizzlát hallgattam. Ma nem főként reggae-ből inspirálódom, két új nagy kedvencem Lianne La Havas, aki épp a Coldplay-jel turnézik és a még elég ismeretlen Mahalia. Érdekes, hogy mindketten jamaikai gyökerű művészek. Az előadó, akihez mindig visszatérek: Amy Winehouse. All-time kedvenc előadóm, napi szinten szoktam hallgatni.
- A Szigeten is egy Amy Winehouse dalt énekeltél pár éve a PASO-val közösen, amit kevés énekesnő merne bevállalni. Hogyan kerültél kapcsolatba a PASO zenekarral?
- Igen, az „Our Day will come” címe dalt énekeltem a Világzenei Nagyszínpadon. Ma már 5-6 számos feldolgozás-repertoárom van a „PASO Plays Covers” projektben, amivel évente párszor fellépek velük. Nagyon sokáig Lipi Brown dobolt nálunk a Mighty Fishers-ben, alapító tag volt. Nagyon szeretem Lipi-t, ő igazi városi hippi. Még papucsban is képes dobolni…
- Voltak színésznői ambícióid?
- Gyakorlatilag 18 éves koromban kiderült, hogy prózából egy mondatot sem tudok elmondani rendesen a színpadon. Nagyon szeretem a színházat, ez a szakmám: a háttérben dolgozom, rendezőasszisztens és ügyelő vagyok a Színművészetin, szabadidőm nagy részét is a Színművészeti büféjében töltöm… de engem fel ne rakjanak arra a színpadra! Ha belesülnék egy kötött szövegbe, tuti kirohannék. Alföldi Róbert rendezésében, a Makbettben kellékezem, és ott szerepelünk egy jelenetben. Jól meg is rendezte nekünk, takarítunk. Rendezés közben mondta, hogy mosolyogj, mosolyogj! (nevet)
- Izgulsz még a fellépések előtt?
- Ha csak énekelni kell, már egyáltalán nem izgulok. De a hangszeres kíséret olyan, mintha hatévesen egy zongoravizsgán ülnék. Másfél éve kezdtem el hangszeren játszani, az ukulele most a nagy szerelmem.
- Mivel alapoztad meg az énektudásodat?
- Tanultam klasszikus éneket, hangképzést hét évig. Zongoraórákra is jártam nagyon régen, de az a tudás már elveszett. 17 évesen volt az első reggae fellépésem a SZIN-en. Szegeden a Roosevelt téren, a híd lábánál tanultam meg a dalszöveget.
- Mi az oka, hogy mostanában nem készültek új Mighty Fishers dalok?
- A Mighty Fishers-ben eredetileg hárman voltunk énekesek: „Doki” György Ákossal, akivel korábban volt egy közös zenekarunk - a Dubaku - és Szaszával a szombathelyi Tizenhét nevű ska zenekararból, akik most éledtek újra. A sok tagcsere elég szerencsétlenül érte a zenekart. Régebben félévente csináltunk egy mini európai turnét, ami marha jó élmény volt. Majd egyedül maradtam, tavaly ősszel pedig elkészült a „Newsteady” című kislemezünk. Ekkorra csak ketten maradtunk a gitáros Ádám Petivel az eredeti felállásból. Kolonics Máté is kiszállt, akivel nagyon szerettem együtt dolgozni. Nehéz mindig ugyanazt a programot újra megtanulnunk újabb és újabb tagokkal. Most stúdiózenekari felállásban dolgozunk.
- Mivel kötöd le a szabad kapacitásodat?
- Alakult egy akusztikus duó Bardon Ivett barátnőmmel, akivel szólamozni, vokálozni szoktunk, én pedig ukulelén kísérem a dolgot. Neki magasabb hangszíne van, mint nekem; jól passzolunk egymáshoz a visszajelzések szerint. Elkezdtem saját dalokat is írni. Megkeresett egy független rocksteady kiadó még tavaly nyáron, ők csak kazettákat adnak ki. Akusztikus kazettát szeretnének megjelentetni tőlem. Jó lenne egy saját zenekar is, persze… A Youtube csatornámra elkezdtem feltöltögetni viszonylag rendszeresen az akusztikus videóimat.
Jó volna régi magyar táncdalokat feldolgozni. A jamaikai rocksteady, amit mi játszunk gyakorlatilag ugyanaz a stílus, mint a 60-as évek népszerű magyar táncdalai. Sandy Shaw „Puppet on a string”című dalával nyerte meg az Euróvíziós dalfesztivált 1967-ben. Ebből lett Koncz Zsuzsa „Paprikajancsi” című dala. Ennek a nótának van egy reggae verziója, Ken Boothe énekli. Nekem az a nagy álmom, hogy ezt a „Paprikajancsi”-t dolgozzuk fel a Ken Boothe-féle verzióban. Meg például Katona Kláritól a „Gömbölyű dal”-t. Az konkrétan egy reggae szám! Kovács Katit is jó lenne nyomni. Szóval sok tervem van…
- Hogyan írod a dalszövegeket?
- Általában beakad egy sor, arra születik egy dallam, azt elkezdem dúdolgatni, és a köré íródik a többi. Rengeteget dudorászok az utcán hangrögzítővel a kezemben, gyakran észre sem veszem, hogy esetleg hangos. Anyukám rám is szól, ha együtt vagyunk. (nevet) Mostanában elkezdtem kicsit poénosabb szövegeket írni. Írtam egy kicsit dzsesszesebb, sanzonosabb dalt az iparűzési adóról, amikor kiderült, hogy nekem azt is kell fizetnem, nem is keveset. Szomorú lettem, amikor kiderült, mert gitárra gyűjtöttem és ahelyett, hogy a fele gitárpénzem meglenne, de még ha az összes spórolt pénzemet befizetem, akkor is tartozom! Borzalom. Született egy dal a húgomról is, egy másik arról, milyen 27 évesnek lenni. Arról írok, ami körülvesz. Érdekel a Bob Dylan-szerű storytelling dalírás is. Nehezen írok olyan dolgokról, amik fájnak nekem. Az én dalaim főleg vidámak, mert alapvetően én is ilyen vagyok. Bár a legsikeresebb dalom, amit én írtam a „Lost Soul” az pont szomorú. Egy nagyon jó barátomról szól, akivel már nem vagyunk barátok.
- Mi volt a legnagyobb elismerés, amit eddig kaptál?
- Mahalia és Tanya Stephens is elismerően nyilatkozott az Instagram-on a feldolgozásaimról, amit a dalaikról készítettem. A Mahaliát Ivettel közösen csináltuk, nagyon örültünk a visszajelzésnek.
Szabó János
CéAnne a Dalok.hu-n: https://www.dalok.hu/ceanne
The Mighty Fishers a Dalok.hu-n: https://www.dalok.hu/themightyfishers
Fotók: Facebook
